5. Fejezet. Vágyakozás

" A semmiből kerültél az utamba, mint egy nyári zápor. 

Szeretnék nap mint nap elázni."

Pálfi Zsolt

A lapos kavics lomhán csapódott a patakba, ezzel megriasztva több tucat apró halat. Anna újabb követ vett a kezébe, és az ujjai közt forgatva kíváncsian vizslatta, mintha abban reménykedne, valami szépséget talál rajta, de megállapította, hogy az is csak egy hétköznapi kavics, és elhajította.

Zsanett hangja zavarta meg, őt és a természet nyugalmas csendjét.

– Lefeküdtél vele a második randin?! Te nem vagy normális! Remélem tisztában vagy vele, hogy csak a szexért csinálta!

– Nem voltál ott, nem láttad, hogyan nézett rám! Hívni fog! Ebben biztos vagyok.

– Hetven kilométerre van tőled! Kizárt, hogy keresni fog! Pláne, hogy ilyen hamar megadtad neki, amit akart.

Anna elmosolyodott, és álmodozva meredt a patak csillogó vizére.

– Tudom, hogy túl gyorsan történt minden… De valahogy sodródtunk az árral. Még egyetlen fiú sem volt rám ilyen hatással.

– Nekem nem kell magyaráznod. Szépen megszegted a magadnak felállított szabályt.

Anna felkacagott. Teljesen elfeledkezett erről Zsolt közelében. Még szűz volt, amikor felállította ezt a szabályt, amit most megszegett.

– Kezdődő párkapcsolataid elején, egy hónapig nem fekszel le senkivel, ezzel is tesztelve mennyire vagy fontos neki – emlékeztette barátnője.

 Anna bólintott, és mobiljára pillantott. Úgy szuggerálta, mintha azon keresztül üzenni tudna Zsoltnak, hogy hívja föl.

Zsanett a karórájára pillantott.

– Dél elmúlt, és még nem telefonált… Hmm.

Anna dühösen talpra ugrott, és otthagyta Zsanettet.

– Haza megyek! Kezdesz idegesíteni az okoskodásoddal! Hívni fog!

Ekkor megrezzent a kezében szorongatott mobiltelefon. Sietve feloldotta a billentyűzárat, és hatalmas vigyorral arcán felolvasta az SMS-t.

– Na, ezt hallgasd meg mit írt nekem! „A semmiből kerültél az utamba, mint egy nyári zápor. Szeretnék nap, mint nap elázni!” Hát, nem édes? – visított fel örömittasan Anna, majd kapkodva bepötyögte válaszát, hogy tüdőgyulladásig ázna vele az esőben, majd elküldte neki.

Zsanett a szemét forgatta, de végül az ő ajkán is megjelent egy mosoly.

*

            Anna izgatottan ácsorgott a vasútállomás várójában. Ahogy a falióra nagy mutatója a tizenketteshez közelített, annál hevesebben dobogott a szíve. Zsanettnek végül nem lett igaza, mert Zsolt még aznap délután felhívta, és megbeszéltek egy újabb találkozót. Azóta se enni se aludni nem tudott, de az izgatottságtól nem érezte fáradtnak magát. Újra láthatja őt, és ez mindennél előrébb való volt. Az óra delet ütött, és Anna még levegőt is elfelejtett venni, csak nézte a kétszárnyú üvegajtót, ahonnan perceken belül emberek tömege fog kiözönleni. Egy pillanatra késztetést érzett, hogy elinduljon felé, de végül meggondolta magát. Ha a váróban marad, akkor biztosan nem kerülik el egymást, így hát mozdulatlan maradt, egyedül a szíve zakatolt vadul. Az üvegajtó kitárult, Anna arca pedig önkéntelenül mosolyra húzódott. Izgatottan cikázott a tekintete az emberek között, és egyre inkább aggódni kezdett. Bízott abban, hogy rögtön az elején felbukkan Zsolt, de még akkor sem látta sehol, amikor az érkezők nagy része elment mellette. Lehet, hogy meggondolta magát, és még sem jött el? Ahogy a kérdés elhangzott fejében Zsolt sziluettje tűnt fel az ajtó mögül, és mikor megpillantotta a lányt, az ajka féloldalas mosolyra húzódott. Anna egész teste lebénult, úgy érezte mindjárt összecsuklik. Megindult a fiú felé, a lábai remegtek, és érezte, hogy itt már nem csupán rajongásról van szó. Gyönyörű kék szemébe pillantva ismét elveszett, és nem érzékelt semmi mást a külvilágból, csak Zsoltot és önmagát. Minden más elhomályosult, és elcsendesedett. A fiú köszönés helyett, tenyerét a lány arcára simította, és finom csókot lehelt az ajkára. Anna behunyt szemmel adta át magát az örömteli érzésnek, hogy újra itt van, és érezheti édeskés illatát, ami lassan körbe ölelte.

A fiú újra mélyen a szemébe nézett.

– Be kell vallanom valamit. – Arca komolyra váltott, amitől Anna kissé megijedt. Vajon mit akar mondani? Reméli nem azt, hogy nem akarja folytatni…

– Mit? – suttogta Anna.

– Nagyon hiányoztál! Olyan furcsa ez az egész. Alig ismerlek, de otthon úgy éreztem már, hogy nélküled megfulladok.

Ez most felért egy szerelmi vallomással? Szívének heves zakatolása nem csillapodott, belsője örömtáncot járt, és legszívesebben egy hatalmasat sikított volna a váróteremben.

– Te is hiányoztál! Zsanett barátnőm azt mondogatta, hogy nem fogsz többé keresni, de mindvégig tudtam, hogy nem lesz igaza.

– Tudom, kicsit túl gyorsak voltunk, és ha gondolod, lassíthatunk.

– Benne vagyok!

            Zsolt megfogta a kezét, és elindultak a belváros felé. Andalogva sétálgattak Székesfehérváron, és a macskaköves, ódon kinézetű belvároshoz érve megálltak az első fagylaltozónál.

A fiú Annára pillantott, hogy elsőnek ő válasszon. A lány eleinte nem tudott választani, a bőség zavarába esett. Zsolt türelmesen várta, és mosolyognia kellett a lány döntésképtelenségén. Két-három perc elteltével, mindenki örömére megszületett.

– Egy citromosat, és puncsosat kérek!

Az eladók fellélegeztek, és vigyorogva teljesítették. Zsolt gondolkodás nélkül rendelt.

– Két vaníliásat.

Anna azonnal feléje kapta fejét.

– De miért nem kérsz vegyesen? Így legalább többféle ízt élvezhetsz – nézett rá értetlenül.

Az eladók megálltak, és várakozóan a fiúra néztek.

– Jó legyen! Akkor kérek, egy epreset, és vaníliásat! És, kérem, a vanília legyen a tetején!

Anna mosolyogva nyalt fagylaltjába, majd tovább folytatták útjukat.

– El nem tudod képzelni, mennyire imádom. Egyszerűen megunhatatlan! – magyarázta a vanília gombócra mutatva, majd boldogan nyalt bele, de olyan hévvel, hogy nyelvével lelökte a gombócot, ami a földre pottyant.

Anna felkacagott a fiú bánatos arcát látva.

– Jaj, szegénykém! – próbált együtt érző lenni.

– Nem szép dolog a káröröm! – vigyorgott Zsolt, majd játékosan a lány arcába nyomta az epres fagyit, amitől Anna még jobban kacagott. Visszavágóként ő is megtámadta fagyijával, és sikeresen az ő arcát is összekente. Anna leakarta törölni a tölcséréhez kapott apró szalvétával, de a fiú megelőzte, és a csókjával tisztította meg az arcát.

Nem is rossz ötlet!

A lány is lecsókolta az édes puncsos krémséget a fiúról, végül ajkuk egymásra talált, és nem is eresztette el egymást. Anna átkarolta a fiút, és puha ajkát ízlelgetve testét újra átjárta a vágy hulláma. Megkívánta. Biztos a fiú is hasonlóan érezhetett, mert mikor ajkuk elszakadt és a szemébe nézett az övé homályosan csillogott.

– Nehéz uralkodnom magamon – mondta majd ajkába harapott. Anna pirulva pislogott, de nem nagyon tudott mit felelni.

– Benő barátodat nem akarod újra meglátogatni? – kérdezte végül, amin a fiú felnevetett.

– Nem ér ő most rá. Meg amúgy is… – lépett közelebb hozzá Zsolt. – Lassítunk. Azt hiszem ezt magamnak is mondogatnom kell többször.

Anna kuncogva nyalt fagylaltjába. tovább indultak, és a Kati néni mágikusnak mondott szobránál a lány annak rendje módja szerint megcsípte az orrát, de Zsolt nem élt a lehetőséggel. Anna csodálkozva fordult a fiú után, aki széttárt karokkal, széles mosollyal arcán így szólt:

– Nem érzem szükségét. A szerencse már mellém szegődött – Kék szemét a lányéba fúrta, és finoman megérintette a puha arcát.

– A legszerencsésebb embernek érzem magam, amióta megismertelek.

Anna zavartan temette arcát a fiú tenyerébe. Olyan rég mondtak neki ilyen szépeket, érezte, belepirul.

            Leültek a zenélő óra elé, amit még évekkel ezelőtt tettek fel egy műemléképület falára. Tíz órától két óránként szólal meg a harangjáték, amin sorra jelennek meg a történelmi alakok.

– Úgy sajnálom, hogy ilyen messze lakunk egymástól! – sóhajtott Anna, miután a pad helyett Zsolt ölében fogalt helyet. Minél közelebb akarta érezni magához a fiút, aki mosolyogva ölelte át.

– A táv semmit sem számít! Van félre tett pénzem, ha kell, mindennap ideutazom, hogy láthassalak!

– Az drága játék – nevetett Anna.

– De te minden pénzt megérsz! – bizonygatta Zsolt miközben a lány nyakába fúrta az arcát.

Anna jólesően nevetett, és ismét birtokba vette a fiú édes ajkát. Imádta csókolni, és legszívesebben soha többé el sem engedte volna. Az idők végezetéig tudná ízlelgetni, miközben ujjait barna hajába túrja, melyen érződik a Head and shoulders jellegzetes illata. Lélegzésük felgyorsult, és vágytól bódulva hagyták abba a csókolózást.

– Jobb lesz, ha másként jártatjuk a szánkat, mert teljesen kikészítesz… – vallotta be Zsolt, amin Anna csak bólintott. Megértette, mert ő sem tudott másra gondolni csak arra, hogy lassan kigombolja a fiú ingét, hogy érinthesse és csókolhassa a mellkasát.

Mély levegőt véve, kilépett az öléből, és vigyorogva a kezét nyújtotta.

– Gyere, sétáljunk tovább, és kérdezgessünk egymástól. Egy filmben láttam, hogy ez egy jó ismerkedési játék – mondta Anna. Zsolt csodálkozva felhúzta tökéletesen ívelt szemöldökét, ami így a haja mögé kúszott. Ujjával oldalra szántotta hajtincsét, és ő is felállt a padról.

– Jó ötlet! – megfogta a lány kezét, és elindultak kifele a belvárosból.

A szél végig szántott az utcán némi port hozva magával, amitől Anna oldalra kapta a fejét, hogy a szemét védhesse. Mindketten egyszerre fordítottak hátat a szélnek, és úgy döntöttek visszafordulnak. Egyiküknek sem volt kedve széllel szemben sétálni.

– Van hobbid? – kérdezte kíváncsian Anna, miközben felnézett a fiúra.

– Filmgyűjtés. Szeretem a jó filmeket, és ami megfog azt meg is tartom. Egyszer majd mikor eljössz, hozzánk megmutatom. Egy egész falamat foglalja el csak a DVD polcállvány – tárta szét karját mutatva mekkora polcról van szó. Anna döbbenten nevetett. Ő is szerette a filmeket.

– Most én jövök. – vigyorgott Zsolt. Féloldalas mosolyától Anna megint olvadozni kezdett. Az apró ránc újra megjelent az ajka szélén, amire most bátran nyomott egy apró csókot.

– Ezt miért kaptam? – kérdezte mosolyogva.

– Csak. Miért? Zavar? Akkor nem csinálom többet – viccelődött Anna.

– Meg ne próbáld! Nincs is annál jobb, ha magamon érezhetem a gyönyörű ajkadat.

Anna zavarában pirulni kezdett.

A fiú mutatóujját végig simította a lány arcán.

– És imádom, amikor az arcod pirosodik, még szebb leszel tőle – jegyezte meg olyan hangsúllyal, hogy a lány egész teste belebizsergett.

– Ne mondj ilyeneket, mert lángra kap az arcom! – vihogott zavartan.

A fiú láthatóan élvezte a helyzetet, Anna pedig úgy érezte mostanra az egész feje olyan, mint egy piros paradicsom.

– Na, gyere ide, kis paradicsomom! – ölelte magához Zsolt.

Jaj, ne, de kínos!

Anna utálkozva temette arcát a fiú mellkasába. Nem szerette, amikor az arca így elárulja őt.

– Mi volt a legbizarrabb dolog, ami történt veled mostanában? – hangzott el a következő kérdés. Ez némiképp elterelte Annát, és érezte, hogy az arca kezd megnyugodni, így kibontakozott a fiú öleléséből. A bizarr szóra egyből álmának immáron homályos képe villant be.

– Szombat éjjel, igen bizarrnak mondható álmom volt – kezdett bele. – A Szabadság hídon láttam saját magamat, ahogy zokogtam, majd a folyóba ugrottam.

– Te jó ég! – Zsolt döbbenten pislogott, és közelebb vonta magához a lányt.

– Remélem nem vagy ilyen típus… – szólt halkan, miközben aggódva vizslatta a lányt.

– Nem! Dehogy is! Sose tudnám megölni magam. Persze az életben vannak fájdalmak, de úgy gondolom, hogy életünk akkor is csak egy van.

– Pontosan. Egy van, amire nagyon kell vigyázni.

– Mi tenne igazán boldoggá? – kérdezte Anna.

– Ha a bátyám meggyógyulna – felelte gondolkodás nélkül.– Iszonyú rossz érzés a tehetetlenség. Annyira segítenék rajta, de nem tudok – sóhajtotta.

– Megértem – Anna szomorúan pislogott a fiúra, aki keserű mosolyra húzta száját.

– Én bízom a gyógyulásában. Nem történhet másként, mert azt nem bírnám ki – folytatta, miközben kék szemével a távolba meredt.

– Ne mondj ilyeneket. Egészen biztos, hogy a segítség időben megfog érkezni.

Zsolt a lányra pillantott, szomorú szemébe pedig remény költözött. Nem szóltak egy szót sem, csak percekig merültek el egymás lelkében, végül a fiú közelebb hajolt, ujjaival keretbe zárta a lány arcát, és finom csókot lehelt az ajkára. Anna legszívesebben elsuttogta volna, hogy mennyire szereti, de nem merte. Félt attól, hogy vallomásával elüldözi, hisz csak pár napot töltöttek együtt. Nem értette, hogyan eshetett ilyen gyorsan szerelembe, de Zsolt az első pillanattól kezdve olyan dolgokat váltott ki belőle, amit senki más. Sosem volt szokása idegen embereket fogadásból csókolgatni, mégis Zsoltnál, kifordult önmagából és megtette. A fiú hatással volt rá minden téren.

            A bűvös szót egyikük sem mondta ki, de ez nem szegte kedvüket egy újabb találkozástól. Anna már teljesen biztos volt az érzéseiben, és Zsoltról oldalakat tudott írni naplójában. Éjszakánként nem tudott aludni, és mosolyogva olvasta a fiútól kapott SMS-eket, amik kitartóan érkeztek egészen éjfélig, végül jó éjszakát kívántak egymásnak. Anna cuppanós puszit nyomott a mobiljára és éjjeli szekrényére tette.

– Na, végre…– szólt álmosan Letícia.

Anna szívéhez kapott ijedtében. Azt hitte a húga rég az igazak álmát alussza.

– Miért nem alszol? – kérdezte.

– Hogy tudnék aludni mikor itt pötyögsz azzal a mobillal, és vihogsz. Azt vártam, hogy végre abbahagyjátok.

– Bocsi!

– Azzal a feltétellel bocsátok meg, ha megígéred, hamarosan én is megismerhetem.

– Megígérem.

A mobil újból megrezzent. Anna lekapta az éjjeliszekrényről, és vigyorogva dobogó szívvel oldotta fel a billentyűzárat.

– Jaj, nem hiszem el! – nyöszörögte Leti, és kisebbik párnáját a fejére nyomta.