6. Fejezet A Sors fintora

            "Nem mi választjuk a szerelmet; az választ minket. Akár helyes, akár nem."

Elin Hilderbrand

A nap szikrázó fénye betört a szobába, miután a függönyt elrángatták. Leti bosszúból tette, amiért éjszaka nem hagyta aludni a nővére.

– Ébresztő! Hasadra süt a nap! – mondta indulatosan, majd gonosz vigyorral az arcán kitrappolt a szobából. Anna ilyenkor egy kanál vízben megtudta volna fojtani, de ma a kedvét még húga bosszúja sem tudta elrontani. Mosolyogva ült fel ágyában, mert gyönyörű álomból ébredt. Még érezte vállán a fiú finom csókjait. Ujjaival megérintette bőrének azon részét, és vágyakozva emlékezett vissza arra, amikor Zsolt a fogaival húzta le topjának a pántját. Leti ismét megjelent a szobában és szekrényében kutakodott.

– Készülődjél nővérkém, mert utazunk!

– Hová?

– Valami távoli rokonokhoz. Pontosan én sem tudom. Igyekezz, mert két óra múlva indulunk!

Anna nem volt elragadtatva a hírtől. Eddig a percig nem is tudott erről, és tegnap éjjel Zsolttal egy újabb találkát szerveztek le mára. Semmi kedve nem volt menni. Zsolttal akart lenni. Bosszúsan tápászkodott fel ágyából és ment a konyhába. Orrát megcsapta a friss kávé illata, ami elterelte egy pillanatra a gondolatait az utazástól. Elkészítette tejeskávéját, és helyet foglalt a konyhaasztalnál. Édesanyja mobilon beszélgetett a nagyival, és annyit el tudott csípni belőle, hogy a nagymamájuk is jönni fog velük Budapestre.  

Miután Berta kinyomta a mobilt, Anna bágyadtan így szólt:

– Nem akarok menni…

– Ez nem kívánság műsor kicsikém. Kezdj magaddal valamit, mert mindjárt indulunk!

Anna a mobiljára pillantott. Tíz óra múlt. Éjjel Zsolttal azt beszélték meg, hogy másnap hívni fogja, hogy elmondja, melyik vonattal jön. Kínlódva csoszogott be a fürdőszobába, hogy előkészítse magát az utazásra. 

Az idő delet ütött.

Már a vonaton utaztak, de Zsolt még mindig nem telefonált. Anna dühös lett. Leti többször is kérdezte, hogy mi baja, de Annának esze ágában sem volt megosztani a pasis dolgait a húgával. Leti egy idő után megunta, és helyette zenét hallgatott. Berta egy könyvet olvasott, a nagyi meg Annát figyelte, aki meredten bámult a semmibe.

Mamája lassan megfogta unokája kézfejét.

– Mi a baj, kicsim?

Annát a sírás kerülgette. Ötlete nem volt, miért nem hívja fel Zsolt. Lehet, hogy valamit elrontott, és többé nem is fogja keresni? Még a gondolattól is bőgni tudott volna. Nagyi aggódva vizslatta, de ő csak a fejét rázta, nem tudott megszólalni, mert a gombóc már a torkában volt. Inkább igyekezett másra terelni a gondolatait. Ha hirtelen sírásban törne ki, magyarázkodnia kellene a családjának.

Az egy órás út alatt Annának sikerült teljesen megnyugodnia. Amikor megérkeztek, már a zsebébe csúsztatta a mobilját.

Pálfi Ferenc, nagyi testvére, a budafoki vasútállomástól tizenöt perc sétára lakott. Nagyi vezette a családot, mert egyedül ő tudta, merre kell menni. Budafokon egy hegyre sétáltak fel, egy kertvárosi övezetbe. Annát elbűvölte a kilátás, ahogy felértek a legtetejére.

Az egyszintes családi házat barackszínűre festették, a hófehér kerítése mögül egy németjuhász kutya próbálta őket elzavarni, amikor a nagyi becsöngetett. Ferenc felesége, Magdolna jött kaput nyitni, egy molett, középkorú hölgy.

– Rocky, azonnal gyere ide!

A kutya hallgatott a gazdájára, látszott, hogy jó nevelést kapott. Anna nagyon szerette a kutyákat, és remélte, hogy a nap folyamán megbarátkozik Rockyval.

Magdolna megkötötte a kutyát, amíg mindenki bement a házba. Leti és Anna álla leesett, amikor megpillantották a belsejét. Gyönyörű volt. Hófehér falak, csillogó, méregdrága járólapok. És a legszebb az amerikai konyha volt. Nagyi testvére, Ferenc jött köszönteni őket.

– Szervusztok! De rég láttalak benneteket!

Ferenc felesége is csatlakozott hozzájuk, miután elengedte Rockyt.

– Mióta is nem találkoztunk? – kérdezte Magdolna.

– Hát, több mint tíz éve – felelte Berta.

– Hol a kisfiam? – nézett körbe Magdolna.

– Itt vagyok, anyu, csak a mosdóban voltam.

Anna épp a cipőfűzőjével babrált, amikor meghallotta az ismerős hangot. Szíve akkorát dobbant, hogy azt hitte, kiszakad a mellkasából.

– Zsolt, drágám, ők itt az unokatestvéreid!

Anna felegyenesedett, hogy köszönthesse Magdolna fiát, de amint rápillantott, ledermedt. Barátja állt előtte, akivel randizott, akivel… szeretkezett.

Zsolt is annyira ledöbbent, hogy megszólalni sem tudott, végül csak halk suttogás hagyta el ajkát.

– Hogy kicsodák?

Anna szíve összeszorult a hirtelen rázúduló fájdalomtól. Elhatalmasodott rajta a rettegés, hogy vége, elveszítheti. Anna beleszeretett, bár ezt a fiúnak még nem mondta el. Szerette, és nem akarta elveszíteni. Ezer kérdés suhant át az agyán, de még egyre sem tudta a választ. És ez nagyon zavarta. Már majdnem kimondta hangosan a legfontosabb kérdést, ami folyton ott zengett az elméjében, hogy miért. Már szóra nyitotta száját, mikor Zsolt megmozdult. A fiú tisztában volt vele, ha nem tesz valamit, akkor fel fog tűnni a családnak, hogy ők már ismerik egymást. Tehát gyorsan úgy tett, ahogy mindenki várta.

– Szia! – köszönt, azzal odahajolt Letihez, és puszit adott az arcára. Majd ugyanígy tett a család többi tagjával.

– Nagyon szép a házatok! – dicsérte a nagyi.

– Tavaly újítottuk fel. Na, de ne álljunk itt! Gyertek, foglaljatok helyet.

Anna és minden családtagja helyet foglalt az ebédlőasztalnál. Magdolna már kikészítette a porcelántányérokat és az evőeszközöket a bézs színű terítőre. Zsolt Annával szemben foglalt helyet. Magdolna húslevest tálalt, amitől Leti hasa hangosan megkordult. Mindenki elnevette magát, de Anna semmit sem hallott az egészből. Tekintetét szerelmén tartotta. Zsolt néha rápillantott, ekkor Anna fájdalmat, zavartságot fedezett fel a fiú szemében.

– Bocsássatok meg, fel kell, hogy menjek a szobámba! – szólt a fiú miután végzett az másodikkal.

– Mi a baj, kicsikém? – fordult Magdolna Zsolthoz.

– Nem érzem jól magam. Nagyon fáj a fejem.

– Van az emeleten a fürdőben gyógyszer. Vegyél be egyet. – javasolta anyja, miközben megsimogatta fia fejét. Zsolt bólintott, majd hátra tolta székét.

Anna aggódva pillantott utána, de Zsolt rá sem nézett. Vajon mi járhat most a fejében? Lehet, hogy szakítani akar?

Anna úgy döntött, gyorsan befejezi az ebédet, hogy felmehessen utána, és megbeszélhesse vele a dolgot, de Magdolna nem engedte el egykönnyen. Amint mindenki végzett a főfogással, következett a desszert. Anna hiába próbálta meggyőzni Magdolnát, hogy belé már nem fér több, Magdolna ragaszkodott hozzá, hogy legalább kóstolja meg. Anna kapkodva gyömöszölte szájába a piskótát. Sokat ivott rá, végül jóllakottan Magdolnára mosolygott.

– Ízlett? – kérdezte fülig érő mosollyal Magdolna.

– Igen, nagyon!

– Ennek örülök. Ha akartok, menjetek fel az emeletre, nézzetek körül. Zsolt már úgyis fent van.

Végre! Anna azonnal hátratolta a székét, és felkelt róla. Gyorsan húgára pillantott. Megrémült attól, hogy esetleg ő is követi a példáját. Mert ha igen, semmi esélye beszélnie Zsolttal. Szerencsére húga még a piskótát majszolta, és nem úgy tűnt, mintha az emeletre készülne. Anna kihasználva a kis időt, felsietett. A lépcső tetején egy újabb konyha tárult elé. Ettől egy kissé összezavarodott.

Egy másik lakást is kialakítottak? Miért?

Jobbra is nyílt egy ajtó, és balra is. Szemben találta meg a mosdót. A jobb oldali szoba ajtaja csukva volt, míg a balé nyitva. Pár másodpercet hezitált rajta, vajon merre menjen, végül a nyitott ajtóhoz fordult. Ebben a pillanatban lépett ki rajta Zsolt is, így kis híján összeütköztek. Anna szíve össze-vissza kezdett kalimpálni.

Zsolt megfogta a lány kezét, és behúzta magával a szobába. Az ajtót halkan becsukta, majd Annához fordult. A lány ezt a pillanatot várta, amióta csak találkoztak a földszinten: hogy végre kettesben lehessenek. Már nyitotta is száját, hogy megkérdezze tőle, miért nem hívta eddig, de Zsolt magához húzta, és megcsókolta. Anna szinte azonnal elfelejtett mindent: a kérdését, amit nem sikerült feltennie, és a legfontosabb tényt is, hogy rokonok. Zsolt csókja, már nem volt összehasonlítható az előbbiekkel. Mintha ez a csók másról szólt volna… A búcsúról. Ahogy megfogalmazódott Annában ez a gondolat ellökte magától a fiút, hogy a szemébe nézhessen. Zsolt pillantásában viszont, nem fedezett fel semmi olyat, ami arra utalna, hogy el fogja hagyni.

– Hogy történhetett ez meg velünk? – kérdezte szinte suttogva Anna.

– Én is ezt kérdezem folyton – felelte Zsolt.

– Mi lesz most velünk?

Zsolt megsimogatta Anna arcát, és elmosolyodott.

– Ne aggódj, picim! Nem lesz semmi baj. Nem hagyom, hogy boldogtalan légy!

Anna ezektől a szavaktól kissé megkönnyebbült, de nem teljesen. Az is eszébe jutott, hogy talán csak azért mondta ezt, hogy megnyugtassa.

– Miért nem hívtál? – Ezer és ezer kérdése lett volna még, de sietnie kellett, mert húga bármelyik pillanatban feljöhetett az emeletre.

– Felhívtalak volna, amint a vendégek, akiket vártunk, elmentek. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ti lesztek azok. Anyám ma reggel jelentette be nekem, hogy érkeztek.

– Értem. – Anna idegesen az alsó ajkába harapott.

Zsolt megint két keze közé fogta a lány arcát.

– Anna, szeretlek!

Szereti. Annyira boldog lett, hogy a szeméből egy könnycsepp végiggurult az arcán, amit Zsolt gyengéden letörölt hüvelykujjával

– Én is szeretlek! – suttogta a lány.

Zsolt lassan Annához hajolt, hogy újra megcsókolhassa, de akkor…

– Itt vagytok? – kérdezte Leti az ajtó másik oldaláról.

Zsolt ijedtében hátraugrott és megbotlott az ágya sarkában. Egyensúlyát elvesztve hátára zuhant. Anna tenyerét szájához emelve felsikkantott.

– Nem ütötted meg magad? – kérdezte a fiúhoz sietve.

– Nem… – Gyorsan feltápászkodott a földről, de nem fogadta el a lány segítségét.

Leti félszegen belépett.

– Szia – köszönt megint –, de szép a szobád!

– Köszönöm – felelte, miközben Annától távolabb lépett.

Leti balra fordult, és leesett állal sietett a hatalmas DVD-polchoz. Zsolt bal falának egész területét elfoglalta a gyűjteménye.

– Aszta, mennyi DVD-d van! Gyűjtöd őket?

– Igen. Szeretem a filmeket.

Amíg Leti a filmeket tanulmányozta, Zsolt rákacsintott Annára. A lány elmosolyodott, majd karba fonta a kezét. Nagyon nehezen bírta megállni, hogy ne érjen Zsolthoz.

A fiú is hasonlóan érezhetett, mert kezeit a farmerzsebében tartotta.

Lassan a szülők is felértek az emeletre. Magdolna lázasan mesélte, miért alakította át a házat. Úgy tervezte, hogy mivel fiai öröklik, az emeletet megkapja az egyik, a földszintet meg a másik, így nem kell elmenniük albérletbe, mivel mindkettőt lakássá alakították

– Hogy van a fiad, Magdolna? – kérdezte együttérzően Berta.

Egy pillanatra síri csönd lett. Mintha valaki halálhírét közölték volna.

– Változatlan. Szerencsére nem romlott az állapota, de ha nem kap egy éven belül szívet, akkor… – Magdolna hangja elcsuklott.

Anna Zsoltra pillantott, aki szomorúan, lehajtott fejjel meredt a padlóra. Annyira megsajnálta a fiút, hogy legszívesebben odament volna, hogy hozzábújhasson.

– Meg fog gyógyulni, Magdolna. Ebben teljesen biztos vagyok! – felelte nagyi, aki vigasztalásképpen megsimogatta Magdolna karját, végül visszamentek a földszintre meginni egy kávét.

Leti kinézett magának egy filmet, amibe mindenképp bele akart pillantani. Zsolt leemelte a polcról, és betette a lemezt a DVD lejátszóba. Leültek mindhárman a franciaágyra, és Anna csak ekkor vette észre, milyen szép is ez a szoba. Laminált padló, halványkék falak, számítógép, plazmatévé és a hatalmas franciaágy. Nem tudta kizárni az elméjéből, hogy ebben az ágyban képzelje el magukat. Még a kezét is végighúzta a selymes lepedőn egy pillanatra.

Zsolt észrevette a mozdulatát, és elmosolyodott. Anna elpirult. Leti semmit nem vett észre az egészből, mert ő az ágy elejében ült, Annáék előtt.

            Az idő kereke gyorsan pörgött és Anna úgy érezte, hogy négy helyett csak egy órát voltak látogatóban. Zsoltnak sikerült megnyugtatnia Annát, aki már nem félt attól, hogy szerelmük útjába állhat a szörnyű igazság. De mikor elérkezett az indulás pillanata, Anna lelkébe ismét beköltözött a félelem. Talán azért, mert Zsolt viselkedése észrevehetően megváltozott. Elmúlt a kedvessége, amit mindig Anna felé sugárzott, akárhányszor ránézett. Feszülté és nyugtalanná változott. Anna gyűlölte, hogy nem kérdezheti meg tőle, mi változott meg. Biztosan tudta, hogy nem a búcsúzástól vált komorrá kedvese, hiszen bármikor találkozhatnak titokban. De akkor meg miért? Húga közvetlen a közelükben toporzékolt, teljesen felpörgette az utazás izgalma.

Zsolt apukája felajánlotta, hogy leviszi őket a vasútállomásra. Anna először megörült a hírnek, hiszen ez azt jelentette, hogy jön Zsolt is, nem igaz? Még ha mások nem is tudják, ők együtt járnak. De szomorúan kellett tapasztalnia, hogy mikor kiértek a kapu elé, Zsolt megállt édesanyja mellett, és nem jött tovább. Maradt, nem tartott velük. Anna szíve megsajdult, hiszen nem tudta, mikor fogja őt újra látni. A gondolat, hogy csak a kapuig lehetnek együtt, késként hatolt a szívébe.

A korábbi bíztató szavak jelentősége tovaszállt. Zsolt pillantásában a veszteséget és reménytelenséget lehetett kiolvasni. Minden megváltozott, mikor Annáék beültek az Audiba. Zsolt úgy állt a járda szélén, mint egy sóbálvány és a lányt bámulta. A családtagjaik mosolyogva integettek egymásnak, de ők nem voltak képesek erre. Anna érezte, ha elindulnak, akkor mindennek vége lesz. Bár Zsolt még az elején azt ígérte minden rendben lesz, megváltozott viselkedése nem ezt sugallta.

– Indulhatunk? – kérdezte Zsolt apja.

Annát pánikszerű érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte egyre nehezebben képes levegőt venni és az egyetlen gyógyír erre, ha most rögtön kiugrik a kocsiból, és Zsolt karjaiba veti magát. Ám Ferenc elfordította a kulcsot és a motor felpörgött. Tudták, hogy ha a jármű elhagyja az utcát, akkor egy végeláthatatlan távolság keletkezik közöttük, amit lehet, hogy soha többé nem fognak tudni áthidalni. A fájdalmas igazság, amivel szembesülniük kellett, egyre súlyosabban ereszkedett rájuk. Az autó kifordult az útra és távolodni kezdett… Tőle. Anna még mindig figyelte őt, és a kitörni vágyó sírását igyekezett magába fojtani. Látta, ahogy Magdolna megfordul és bemegy a házba, de a fia nem mozdult a helyéről, egészen addig, amíg ők az utcában haladtak.

El fog hagyni – hasított a tudatába a felismerés, és elkínzottan hanyatlott hátra az autó hátsó ülésén.