7. Fejezet Se veled, se nélküled

"A szerelem szárnyakat adott nekünk. 

A Sors pedig gondolt egyet, és kegyetlenséggel levágta szárnyainkat."

Pálfi Zsolt, Egressy Anna

Napok teltek el, és Anna kezdett kikészülni az idegeskedéstől. Pálfi Zsolt nem jelentkezett, és neki nem volt elég bátorsággal ahhoz, hogy felhívja. Rettegett attól, hogy a fiú esetleg véget akar vetni a kapcsolatuknak amiatt, hogy rokonok. Sose érzett ilyen erős szerelmet senki iránt. Zsolt volt a mindene, az élete, és úgy érezte, belehalna az elvesztésébe. Őt nem érdekelte, hogy rokonok, a következmények abszolút nem foglalkoztatták.

A mobilját mindig maga mellett tartotta. Kutyasétáltatás közben a tenyerében szorongatta, tusolás közben pedig a kád szélére tette. Egyszer megcsörrent, akkor azt hitte, megáll a szíve egy pillanatra, de csak a barátnője hívta. 

Augusztus elsején, délelőtt, a forró napsütésben, a fák lombjainak hűs árnyékában Anna Codyt sétáltatta, amikor a kezében a telefon ismét megcsörrent. Ijedtében elejtette, de gyorsan utánakapott, és megnézte, ki hívja. Még lélegezni is elfelejtett, amikor meglátta Zsolt nevét a kijelzőn. Szívverése felgyorsult, és a víz is kiverte. Keze remegni kezdett az izgalomtól, hogy újra hallhatja, de közben a félelemtől is, hogy mit fog Zsolt mondani.

Megnyomta a zöld kagylóval jelzett gombocskát, és a füléhez emelte a készüléket.

– Szia! – köszöntötte bizonytalanul Anna.

– Szia, picim! – Zsolt hangja elgyötörtnek, élettelennek és boldogtalannak tűnt.

Anna behunyta a szemét, és várta a legrosszabbat.

A vonal pár másodpercig néma volt, végül egy halk sóhaj hallatszott.

– Anna, ne haragudj, hogy csak most telefonálok, gondolkoznom kellett. Jó döntést hoznom… Szerintem nem szabad folytatnunk.

A lány szeméből könny csordult ki.

– Nem szabad ezt tennünk se a családunkkal, se magunkkal. Hiszen tudjuk, hogy nem lehetünk együtt, nem bújhatunk el a világ elől. Remélem, megérted. Bocsáss meg nekem!

Anna megértően bólintott, bár ezt Zsolt nem láthatta, de képtelen volt megszólalni. A hatalmas gombóc, ami a torkában keletkezett, nem engedte.

– Anna, kérlek, mondj valamit!

A lány nyelt egyet, és megszólalt:

– Nem haragszom rád… – Remegő hangja elárulta, hogy sír. – Én sose tudnék rád haragudni! Tudom, hogy igazad van, csak képtelen vagyok ezt elfogadni. Zsolt, én szeretlek! Engem nem érdekel, hogy az unokatestvérem vagy! Kérlek, ne hagyj el! – Anna zokogásban tört ki.

– Próbáld meg elfogadni!

Anna megpróbálta összeszedni magát, miután rájött, hogy a fiú már nincs a vonalban. A sírást nem bírta abbahagyni, mert elviselhetetlen fájdalom áradt szét a szívébe. Lassan elindult haza, de a lábait ólomsúlyúnak érezte.

A lépcsőházba érve sikerült annyira megnyugodnia, hogy már nem sírt. Könnyei az arcára száradtak. A lakásba érve levette a kutyájáról a pórázt, és bement a szobába. Nem nézett senkire, csak ment, egyenesen az ágyába, ahol az utolsó könnyek is legurultak az arcáról a párnahuzatra. Másodpercek alatt mély álomba zuhant.

Hetven kilométerrel odébb, a budafoki családi házban a mobil hangosan csattant a szoba falán, és nyomot hagyott a kék festéken. Zsolt dühében vágta a falhoz a készülékét, ami azonnal darabokra hullott. Lerogyott az ágyára, és a tenyerébe temette az arcát. Tehetetlen düh szorította a mellkasát, amiért az élet ilyen rútul elbánt velük. Nem értette, mit követhettek el, amiért így kell szenvedniük. Ráadásként most már mobilja sincsen.

*

A hónapok gyorsan tovaszálltak, és beköszöntött az ősz. A fák levelei zöldről, aranysárgára és vörösre változtak. A nyári szünet véget ért, és megkezdődött a tanítás.

Zsanett nagyon megsajnálta őt, mikor hallott a történtekről. Látta rajta, mennyire megszerette a fiút, akit ilyen rövid időn belül el is vesztett, de ő is azon a véleményen volt, mint Zsolt. Ennek a kapcsolatnak nem lehet jövője.

A szakítást követően Anna nem beszélt senkivel, és nem akart találkozni sem. Minden energiáját a tanulásba fektette, és semmi más nem érdekelte. Zsanett eleinte hagyta, hogy barátnője gyászolja a szerelmét, de Anna két hónap után sem lett jobban. Zsanett úgy döntött, ideje tenni ellene, így péntek délután átment barátnőjéhez, hogy közölje vele a tervét.

Anna az íróasztalánál ült, és a leckét írta hétfőre.  Leticia már elment csavarogni a barátaival, így egyedül maradt a szobában. Meghallotta, mikor kopogtattak a bejárati ajtón, de nem foglalkozott vele. Zsanettet Berta engedte be.

– Csókolom! Annát keresem.

– Gyere csak be, a szobájában van. Szerintem hétfőre készül.

Zsanett szó nélkül belépett Anna szobájába, és leült az ágyára.

– Szia, Zsani – köszönt neki Anna. Örült is barátnőjének meg nem is. Tudta, hogy lecke írásának innentől vége, mert Zsanett nem fogja hagyni, hogy ezt tegye ilyenkor. Jól ismerte őt.

– Szia. Te mit csinálsz? – kérdezte érdeklődve Zsanett.

– Leckét írok. – kezdődik.

– Pénteken?

– Igen.

– Hát most nem fogsz! – Így lenne ötösöm a lottón!– Mosolygott magában Anna.

Erre a határozott kijelentésre Anna érdeklődve fordult Zsanett felé.

– Tudod, milyen nap van ma? – kérdezte Zsanett rejtélyes arckifejezéssel.

– Péntek.

– És?

– Elseje.

– És?

Anna nem értette, mit akar ebből kihozni Zsanett. Aztán leesett neki.

– Ma van a születésnapod! Úristen! Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből – Anna a fejét fogta szégyenében.

– Semmi baj. Nem is vártam, hogy most emlékezz egy ilyen apróságra.

– Köszönöm…  Hogy értetted azt, hogy ma nem fogom megírni a leckét?

– Úgy, szívecském, hogy ma megünnepeljük azt, hogy egy évvel öregebb lettem.

Anna elmosolyodott. Letette a ceruzáját, és a székével együtt barátnőjéhez fordult.

– Zsanett, nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

– Hallgass, Anna! Most minden úgy lesz, ahogy én mondom! Nem haltál meg, szóval tessék úgy viselkedni, mint egy élő! Rendben?

Anna némán bólintott, de a lelke mélyén nem hitte, hogy ez sikerülhet.

– Tehát a mai úti célunk a Face Club. Tegyél le szépen mindent, és gyere a fürdőbe, kicsinosítalak!

*

Zsolt hasonlóképpen töltötte napjait, mint Anna. Iskola után egyenesen hazament, és estig ki sem jött a szobájából. Éppen számítógépén ellenőrizte az e-mailjeit, amikor édesanyja a földszintről kiáltott.

– Kisfiam, Bence van itt!

Pataki Bence, Zsolt legjobb és egyben legrégebbi barátja volt. Óvodáskoruk óta ismerték egymást.

Zsoltnál sportosabb alkatával, gesztenyebarna szemével, és rövidre nyírt, sötétbarna hajával nagy sikert aratott a lányok körében.

– Szia, haver! – köszönt a megszokott módján Bence.

– Szia… Nem is szóltál, hogy ma átjössz. – Zsolt hangja kimértebben csengett, mint akarta.

– Gondoltam, benézek. Hogy vagy? Hogy viseled?

Bence helyet foglalt Zsolt ágya szélén.

– Egyre rosszabbul. Napok óta nem tudok jól aludni, se normálisan enni. Érzem, hogy a lelkemben hatalmas űr keletkezett. Egy űr, amit ő töltött be, amíg együtt voltunk. Úgy érzem, beleőrülök a hiányába. Már két hónapja történt, de nekem olyan, mintha tegnap lett volna.

Barátja csendben végighallgatta, majd így szólt:

– Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél. Nem mindenki szeret bele az unokatestvérébe.

– Hát nem – sóhajtott Zsolt.

Bence felkelt az ágyról, és az ablakhoz sétált.

– Figyelj! Nem vezet semmi jóra, ha itt gubbasztasz. Le kell kötnöd a gondolataidat, ne csak az iskolával foglalkozz!

– Mire gondolsz? – pillantott érdeklődve barátjára.

– Gyere el velem egy házibuliba.

– Nézd…– Zsolt már tiltakozott volna, de Bence közbevágott.

– Tudom, mit akarsz mondani, de hallgass meg! Szerintem neked egy kis kikapcsolódásra lenne szükséged. Lesz ott kaja, pia, és ami a legfontosabb, lányok!

– Bocs, öregem, de ez most nem fog menni. Rohadtul nincs hozzá hangulatom.

– Ne csináld már! Hidd el, jó lesz!

– De most tényleg nincs hozzá kedvem! – Zsolt kezdett dühbe gurulni, de Bence csillapítón a karjára tette a kezét.

– Figyelj! A bulit itt tartják az utcádban, két házzal lejjebb. Ha nem tetszik, bármikor haza tudsz sétálni.

Zsolt eltűnődve meredt barátjára, végül karjait megadóan széttárta.

– Rendben, meggyőztél.

– Nem fogod megbánni! Arról én gondoskodom!

– Oké, de most mondom, semmi kedvem ismerkedni.

Bence megértően bólintott.

Zsolt még mindig úgy érezte, helytelen dolgot tesz. Szeret valakit, akivel nem lehet együtt, mégis szórakozni megy.

Este nyolckor barátja már a kapuban várta. Együtt érkeztek meg a házhoz, amelyből már hangosan dübörgött a zene.

– Szevasz, Bence! Hát eljöttél? – kiabálta túl a zenét a házigazda, aki ajtót nyitott nekik.

– Szia! Elhoztam az egyik haveromat, ha nem gond – mutatott Zsoltra.

– Dehogyis! Minél többen vagyunk, annál jobb! Így is a csajok vannak fölényben!

A házigazda szélesebbre tárta az ajtót, majd kissé megingott. Bence kapott utána, hogy el ne essen.

– Semmi bajom. Hagytam nektek is piát, ne aggódjatok! – felelte, miközben visszanyerte az egyensúlyát.

– Kösz, haver! – mosolygott a társán Bence.

Amint beléptek a házba, Zsolt egyből ülőhelyet keresett magának, ahol átvészelheti a buli egy részét.

– Mindjárt jövök, hozok valami alkoholt – mondta Bence.

– Rendben.

Zsolt azzal szórakoztatta magát, hogy a házban imbolygó vendégeket figyelte. A szeme megakadt egy fiatal fiún, aki félénken, lassan odaaraszolt egy csinos, szőke lányhoz. Már jó ideje erre készülhetett, mert mikor odaért, fülig ért a szája.

 – Szia! – A lány megfordult, és elmosolyodott. A fiú arca hirtelen eltorzult. A lány nem értette, mi baja, végül hamar kiderült, mivel a fiú öklendezni kezdett, és telibe hányta a lány ruháját. Zsolt másfelé fordult, és megpillantott egy csókolózó párt, amitől rögtön Anna jutott az eszébe. Az ő Annácskája. Hamar elment a kedve az egésztől.

– Szia! Hát te miért ülsz itt egymagadban? – kérdezte egy ismeretlen női hang, közvetlen mellőle.

Zsolt csak ekkor vette észre, hogy leültek mellé. Egy csinos, vörös hajú lányt látott, aki hatalmas, csillogó, zöld szemekkel nézett rá. Zsolt akaratlanul is végigmérte, és megállapította, hogy ez a lány valóban csinos.

– A haverommal jöttem, csak ő elment piát hozni – felelte neki.

– Aha, értem. Dóra vagyok.

– Zsolt.

A lány szeme elkerekedett.

– Az egyik kedvenc fiúnevem! Imádom a Zsoltot! Bár jártam egyszer egy ilyen nevű sráccal, és hát, ne vedd magadra, de egy bunkó tahó volt. Sose szerettem igazán, de te rendes srácnak tűnsz! Van barátnőd?

Zsolt máris megállapította, hogy ez a lány abszolút nem hozzá való. Túl sokat beszélt. Csak remélte, hogy nem fog órákig körülötte sündörögni.

– Nincs.

– Én tegnap szakítottam a barátommal. Már két éve együtt voltunk, de a vége felé elege lett belőlem. Azt mondta, hogy éretlen vagyok meg komolytalan, és túl sokat beszélek, holott szerintem ez nem igaz.

– Á, dehogy.

– Sőt! Ő volt a komolytalan alak! De nem is bánom, hogy vége lett, mert amióta ő nincs, színötös tanuló lettem… Sőt még osztályelső is, és…

Zsolt elvesztette a fonalat. Hogy lehet valaki egyből kitűnő tanuló, ha tegnap dobták? Nemcsak sokat beszél, de még bénán is hazudozik. Zsolt arrébb csúszott a kanapén, ezzel jelezve, hogy nem kíváncsi Dóra mondandójára, de az tovább folytatta saját életének történetét, és mikor már abba kezdett bele, hogy miként szőrtelenítették a kozmetikusnál, Zsolt közbevágott.

– Na, jó, én elmentem.

Dóra elnémult meghökkenésében. Zsolt nem akart bunkó lenni vele, így megfordult, és a lány vállára tette a kezét.

– Nagyon aranyos lány vagy, Dóra, és biztos vagyok benne, hogy egy napon te is megtalálod az igaz szerelemet, de az nem én leszek, mert én már megtaláltam! Légy jó, szia!

Dóra lehervadt mosollyal nézte végig, ahogy Zsolt otthagyja őt, és az egész házibulit.

Már a bejárati ajtó kilincséért nyúlt, amikor Bence váratlanul elé lépett.

– Hé, haver, hová készülsz? Nem mehetsz máris el, hiszen még csak most érkeztünk!

– Elment a kedvem az egésztől. Hagyj elmenni…

– Láttam, hogy beszélgettél azzal a csinos kis vöröskével. Mi volt a gond? – kérdezte miközben átnyújtotta a barátjának szánt italt. Zsolt vonakodva vette át tőle, majd egy rövid pillantást vetett Dórára.

– Annát szeretem.

– Ne már, hiszen azt nem lehet… Mégis hogy néz ki… Nappal húgod, este meg dugod?

Zsolt ökle erősen csapódott az arcába, amitől a falnak tántorodott. Óvodás koruk óta barátok, de még sosem ütötték meg egymást úgy igazából.

– Túl sokat ittál. Józanodj ki, utána talán beszélünk! – hallotta Zsolt megvető hangját, majd a bejárati ajtó csapódását.

Dóra rémülten szaladt oda Bencéhez, aki álkapcsát simogatva még mindig a döbbenettől megnémulva pislogott.

– Jól vagy? Miért ütött meg az a barom?

– Mert én voltam a barom – felelte.  

*

Abban az időben, mikor Zsolt kilépett a házból, Anna és barátnője, Zsanett a Face Club küszöbét lépték át. Ezen a hétvégén retro bulit tartottak, így a nyolcvanas, kilencvenes évek slágerzenéi dübörögtek a bárban. Lányoknak a belépés díjtalan volt. A helyiség, sötétvörös színben pompázott, és középen egy hatalmas, kör alakú táncparkett terült el. Mindkét oldalán, a fal mentén asztalok húzódtak, melyeket vörös kanapék öleltek körbe.

– Te csak ülj le ide, én addig hozok valami piát. Vodkanarancs jó lesz?

– Tudod, hogy az a kedvencem!

Zsanett elmosolyodott, majd átfurakodta magát a tömegen, egyenesen a bárpulthoz.

– Szabad egy táncra? – kérdezte egy idegen fiú nem sokkal azután, hogy Annát magára hagyták.

– Ne haragudj, de nem. Inkább ülnék.

A fiú kedvesen rámosolygott, majd továbbállt.

Zsanett két pohár itallal tért vissza.

– Na? Történt valami a távollétemben?

– Felkértek táncolni, de nemet mondtam.

– De miért?

– Nincs kedvem se mulatni, se ismerkedni. Inkább add azt a poharat!

Anna gyorsan felhörpintette az italt, majd lecsapta az asztalra.

– Hozzak még? – kérdezte Zsanett.

– Majd kicsit később.

Zsanettet felkérték táncolni, Anna meg biztatta, hogy menjen nyugodtan, addig ő megvárja.

– Foglalt ez a hely? – kérdezte egy Annánál idősebb férfi. A lány huszonkilenc körülinek tippelte. Szürkés szeme volt, haja fekete, zselézett.

– Ami azt illeti igen…

– Szóval nem.

Az idegen mosolyogva elfoglalta Zsanett helyét.

– Meghívhatlak egy italra?

– Nem, köszönöm.

– Mindjárt jövök! – A férfi kacsintott, majd felállt, és elindult a pult felé.

Anna leesett állal bámult utána. Nem akart hinni a fülének, hogy bármit mond, a férfi mindig az ellenkezőjét teszi.

Zsanett, gyere már vissza! – morgolódott magában Anna. A jóképű idegen visszatért két pohár Mojito koktéllal.

– Remélem, szereted.

– Megiszom… Köszönöm.

– Martin vagyok. – A fiú illedelmesen kezet nyújtott Annának.

Anna viszonozta a kézfogást.

– Anna.

– Egy ilyen gyönyörű lány, miért ül egyedül?

– Nem vagyok egyedül. A barátnőmmel jöttem, csak ő most táncol valakivel.

– Látom, hogy szomorkodsz.

Anna dühös lett.

Mégis mit képzel ez az idegen? Milyen jogon kérdezősködik?

De végül belátta, hogy ez a Martin talán semmi rosszat nem akar, pusztán beszélgetni. Úgy döntött, belemegy. Martin észrevette a változást Anna tekintetén, így megkockáztatott még egy kérdést.

– Szerelmi bánat?

– Valami olyasmi.

– Mi történt?

– Egymásba szerettünk, de bizonyos oknál fogva nem lehetünk együtt.

Martin közelebb hajolt Annához, hogy hallja, mit mond, végül másként döntött.

– Gyere – intett a lánynak –, mert nem hallani semmit a zenétől!

Martin felállt az asztaltól, és előzékenyen előre engedte. Anna nem akarta megbántani a fiút, ezért kisétált vele a diszkóból.

– Csak hogy normálisan tudjunk beszélni – magyarázta Martin, amikor észrevette Anna arcán a gyanakvást. – Mit mondtál a klubban?

Anna megismételte. Kissé bizonytalanul lépkedett Martin mellett. Vajon tényleg csak a zene miatt sétálnak el a diszkótól?

A fiú egy darabig csendben töprengett, mit mondhatna, végül így szólt:

– Valószínűleg okkal történt ez veletek.

– Lehetséges – felelte Anna.

Martin hirtelen elé lépett, hogy megállítsa. Anna döbbenten nézett fel rá.

– Lehetséges, hogy azért alakult így, mert velem kellett találkoznod. Lehet, hogy én vagyok számodra az igazi – vigyorgott gúnyosan.

– Na, menj a fenébe! – Anna sértődötten megfordult, de Martin elkapta a karját.

– Hova-hova, picinyem? Leálltál beszélni velem, szóval azt jelenti, bejövök neked!

– Nagy tévedés! – felelte ingerülten Anna. Szíve zakatolni kezdett, gyomra görcsbe rándult az ijedtségtől.

– Gyere szépen velem, majd megvigasztallak! – Martin megragadta a lány karját, és húzni kezdte.

– Eressz el! – elhatalmasodott rajta a félelem. Mit akar tenni vele ez a férfi?

– Ne erőlködj, még elered az orrod vére! – folytatta a fiú.

Annában felment a pumpa, és egy határozott mozdulattal ágyékon térdelte a fiút, aki azonnal eleresztette. A lány visszaszaladt a diszkóba, hogy megkeresse a barátnőjét, aki ekkor már az asztaluknál ült egy sráccal. Olyan erős szenvedéllyel falták egymást, hogy Annának majdnem felfordult a gyomra.

– Zsani! Szállj ki a szájából, mennünk kell! – hadarta idegesen Anna.

– Mi az, mi történt?

– Egy srác erőszakoskodott velem! Gyere, menjünk!

Zsanett kimászott a fiú öléből, felvette retiküljét a fotelből.

– Ki erőszakoskodott veled? – kérdezte Zsanett újdonsült, diszkós párja.

Anna hirtelen nem tudta, mit felelljen. Válaszolja pusztán a nevét, vagy írja le a külsejét? Mire megszólalhatott volna, Martin megragadta a karját. Rémülten fordult meg, és gyorsan reagált.

– Ő az! – mutatott rá.

Zsanett párja hamar felpattant a foteljéből, és odébb lökte Martint.

– Milyen mocskos lény vagy te, hogy nőkkel erőszakoskodsz? – vádolta, miközben egyre távolabb lökdöste a lányoktól.

Zsanett teljesen elolvadt a párjától.

– A hős megmentőnk! – mondta.

Anna megfogta Zsanett kezét, és maga után húzta, kifelé a diszkóból.

– Remélem, cseréltetek számot – jegyezte meg Anna.

– Azt hiszem, igen.

A Face Club előtt már taxik várták a hazavágyókat. Anna választott egyet, majd beült az anyósülésre, Zsanett meg hátra.

– Szárazrétre szeretnénk menni.

A taxis bólintott, és beindította a motort.