2. Fejezet. Hello, idegen!

"Egy fogadás, ami beindítja az élet motorját, 
és egy ismeretlen új érzésekkel felruházott világ felé repít."

Victoria Green 

– Boldog születésnapot Anna! – rikácsolta jó kívánságát Leti nővére fülébe június huszonötödikén kora reggel, mikor Anna még aludt.

– Jaj, ne tedd ezt velem – nyöszörögte álmosan, majd fülét betapasztotta tenyerével. Nyűgösen oldalára fordult, de már nevetséges volt a visszaalvás gondolata is. Cody, a kis tacskó keverék kutya, Anna ágyára ugrott, és ráadásként, hogy biztosan felébredjen gazdája, örömtelin nyaldosni kezdte a karját.

Anna csilingelően felnevetett, és magához húzta kis kutyáját. Megdögönyözte, agyon puszilta, és elmondta százféleképpen, mennyire szereti.

– Anyu már készíti a tortádat – szólt Leti, majd kiiramodott a szobából, nyomában Codyval.

Anna ágya szélére ült, majd egy nagyot nyújtózkodott. A harag, amit ébredésekkor érzett húga iránt, elpárolgott. Sokkal jobban foglalkoztatta a saját születésnapja, a tizenkilencedik, hiszen ez az ő napja volt.

Kisétált a konyhába, hogy segítsen édesanyjának a sütésben, de barátnője váratlan hívása megváltoztatta napirendjét.

– Semmi baj, szívem. Menj csak nyugodtan, kísérd el a plázába Zsanettet. Úgyis délután ünnepeljük. Addig pedig elleszek én itt a konyhában, az is lehet, hogy sütök még valamit a torta mellé.

– Köszi, anyu! Sietek haza segíteni! Nem akarom, hogy mindent egyedül csinálj.

– Leti már kivitte Codyt sétáltatni, már az is nagy segítség – mosolygott Berta, majd csókot lehelt lánya homlokára – Na, indulj, te kis szülinapos!

Anna felhúzott egy sötétkék, térdig érő farmert, és felvett hozzá egy fekete pólót. Copfba kötötte barna haját, és elindult a bejárati ajtó felé.

A harminchetes Alba Volán busz mindig is csuklósként üzemelt. Anna és egyetlen igaz barátnője, Krizsán Zsanett, akit a gimnáziumban ismert meg kilencedikben, a jármű csuklójában állt meg, mert szabad ülőhely nem volt.

– Köszi csajszi, hogy elkísérsz. Tudom, hogy ez a te napod, de muszáj látnod, mielőtt megveszem.

– Micsodát?

– Az ajándékodat.

Anna a szemét forgatva felsóhajtott.

– Mondtam, hogy nem kell venni semmit…

Zsanett pillantása egyszer csak Annáról a mögötte ülőkre szegeződött, majd vissza Annára. Így ingázott tekintete oda-vissza, amitől Anna összehúzott szemöldökkel meredt barátnőjére. Nem tudta hova tenni furcsa viselkedését, ezért követte a pillantását, de Zsanett gyorsan kapcsolt.

– Ne fordulj meg – hadarta olyan halkan, ahogy csak tudta.

– Mi az? Mit vettél észre?

– Van egy srác, aki folyton téged bámul.

– Nem mondod komolyan! Ki?

Zsanett óvatosan barátnője mögé bökött a fejével.

Anna lassan megfordult, nem akart túl feltűnő lenni. A fiú a busz hátuljában, jobb oldalon ült. Világoskék ingje és fekete farmerja tökéletesen passzolt testéhez. Kócosnak ható, sűrű, sötétbarna haját ujjaival időnként oldalra fésülte, mely így sötét szemöldökére lógott, kiemelve mélykék szemét. Anna szíve hatalmasat dobbant, amikor tekintete találkozott a fiú tengerkék szemével. Úgy érezte, nyomban elmerül ebben a tengerben, olyan gyönyörűséges volt. Zavarában gyorsan visszafordult Zsanetthez.

– Nem is olyan rossz – súgta halkan, nehogy más is meghallja.

– Még mindig néz, és mosolyog is.

– Most mit csináljak?

Zsanett szeme felcsillant. Olyan képet vágott, mint aki megfejtette előre az ötös lottó nyerőszámait.

– Csókold meg!

– Micsoda?

– Ha megteszed, ígérem, egy petákot se költök a szülinapodra!

Zsanett biztos volt benne, hogy barátnője nem fogja megtenni, de jó bulinak tartotta. Így legalább Anna elfogadja, hogy költ rá, hiszen csakis magának köszönheti majd. Anna viszont eltöprengett a dolgon. Ismét hátrafordult, de a fiú most kifelé nézett az ablakon.

Ha figyelt engem, az azt jelenti, hogy tetszem neki. Így az sem zavarná, ha odamennék hozzá… Talán nem olyan bunkó, hogy eltaszít magától… – gondolta.

Végül úgy döntött, megteszi. Nagyon tetszett neki a fiú, és még ilyet sohasem csinált. Legalább Zsanett nem fog feleslegesen költekezni, csak azért mert szülinapja van.

Anna vett egy mély lélegzetet, majd lassan megindult a busz hátulja felé. Zsanett leesett állal meredt barátnőjére. A fiú a lány felé fordult, és az ő arcára is ámulat ült ki.

Meg tudod csinálni! Nem lesz semmi baj! Tetszel neki, és imádni fogja! – győzködte magát Anna, miközben a fiú felé lépkedett. Amikor megállt mellette, a fiú érdeklődve nézett fel rá. Még meg is könnyítette a helyzetemet, csak le kell hajolnom, és meg is tudom csókolni, feltéve, ha addig nem fordítja el az arcát.

Anna a biztonság kedvéért két keze közé fogta a fiú arcát, és száját az ő szájára tapasztotta. Ajkuk szétnyílt, és nyelvük összeért. A fiú azonnal viszonozta a váratlan csókot, és esze ágában sem volt abbahagyni. Anna szíve vadul dübörgött, a lábai remegtek, de ezt nem tudta csak az adrenalin számlájára írni. A merész tettéből adódó izgatottság elenyésző volt ahhoz képest, amit a fiú édes csókja váltott ki belőle. Úgy érezte, megszűnt a külvilág, és csak ők vannak ketten és a csókjuk. Ismeretlen, új érzés, hiszen az ember nem mindennap csókolózik egy szimpatikus idegennel. Izgalmas volt, mert nem tudta, hogyan lesz tovább. Elküldi majd őt egy melegebb éghajlatra? Vagy esetleg meg akarja majd ismerni? Nem tudhatta. Lelke mélyén bízott benne, hogy az utóbbi fog történni. A csókot egyszerre hagyták abba, mintha ráéreztek volna, hogy itt és most kell leállniuk, hiszen nem is ismerik egymást. Anna belenézett a fiú mélykék szemébe, és azonnal elveszett benne. A fiú éppen szólásra nyitotta volna a száját, mikor Zsanett belekapott Anna karjába, és elrántotta.

– Gyere már! Most kell leszállni! Hányszor kell még szólnom?

Anna ekkor eszmélt rá, hogy a busz a Pláza mellett áll. Semmit nem vett észre, úgy elmerült a fiú társaságában.

– Mi volt ez? Szerelem első csókra?

– Fura, egy pillanatra úgy éreztem, mintha ismerném valahonnan – magyarázta Anna.

– El se hiszem, hogy megtetted! – Zsanett a fejét fogta elképedésében. Anna hátra pillantott a buszra, ami már elhagyta a megállót.

– Én sem, hidd el…

– Milyen volt? Jól csókolt? – faggatta.

– Igen, nagyon is! – Anna belepirult, hacsak visszagondolt rá.

– Elképesztő vagy! Szegény srác, jól meglepődhetett.

– Volt egy jó napja.

Egymásra pillantottak majd felnevettek.

– Nyertem, szóval nem költhetsz rám – mondta Anna mosolyogva.

– Igen, tudom. Pedig hogy örültél volna neki…

– Mi lett volna az, egyébként?

– Nem árulom el – felelte karba font kézzel Zsanett.

– Ne csináld már – nevetett Anna.

Zsanett megmakacsolta magát, és nem árulta el barátnőjének, mi lett volna az.