13. Fejezet. Minden okkal történik

"Élj, minden napot úgy, mintha az lenne az utolsó!"

Victoria Green

Június huszonötödikén volt Anna születésnapja, ám Zsolt számára a nagy napot jelentette. Évával múlt héten megvásárolták a két oldalán kétféle színben pompázó, félig ezüst, félig arany bevonattal ötvözött eljegyzési gyűrűt, amelyen hét káprázatosan csillogó cirkónia kő sorakozott. Zsolt mindent előre eltervezett, Anna semmit sem sejtett. Elviszi vacsorázni a szülinapja alkalmából, utána pedig megkéri a kezét.

            Berta nem akadályozta meg abban a lányát, hogy elköltözzön otthonról, sőt úgy gondolta, ideje kirepülnie a fészekből. Letíciát pedig nagyon is boldoggá tette, hogy nővére lelép otthonról.

– Végre az enyém az egész szoba! Nem kell senkivel se osztoznom rajta, csak a pasimmal!

– Neked nincs is pasid! – nevetett Anna.

– De majd lesz! – vigyorgott Leti.

Anna születésnapját Fehérváron ünnepelték meg. Hatalmas gyümölcstortáját nagyija sütötte, sok szeretettel, mint mindig. A születésnapra eljött Zsanett is, aki sírva fakadt, amikor megtudta, hogy barátnője elköltözik.

Zsanett egy szép könyvvel, Berta pedig egy turmixgéppel lepte meg a lányát, amire mindig is vágyott. Zsolttól Anna egy csokor virágot kapott, és mellé egy vacsorameghívást. Letícia egy sminkkészletet nyújtott át.

– Én is mindig szerettem volna egy ilyet – magyarázta fájó szívvel, amikor már mindenki látta, hogy nem szívesen válik meg az ajándéktól. Felnevettek, Anna pedig megölelte a húgát, és csókot lehelt az arcára.

– Köszönöm szépen!

Anna nagyon örült az ajándékoknak, de legjobban annak, hogy együtt van a család. Tortaevés közben a nagyi közel hajolt Annához, hogy a fülébe súghassa:

– Emlékszel még arra az álmodra, amelyikben egy hídról ugrottál le? Még nekem mesélted el tavaly nyáron. Akkor megnézted az álmoskönyvet, ami azt írta, hogy nagy nyereség vár rád. Hát, íme! – mosolygott. – Zsolt a te nagy nyereséged ebben az életben.

– Igazad lehet, erre nem is gondoltam.

Anna rápillantott szerelmére, aki éppen tortával tömte magát. Úgy nézett ki, mint aki hetek óta nem evett.

– Ne egyél már úgy, mint egy malac! – nevetett Anna.

Zsolt visszamosolygott, majd megpróbálta megrágni, amit a szájába tömött.

            Délutánra Anna a legfontosabb holmijait bepakolta egy bőröndbe, amit Zsolt vett a kezébe induláskor.

– Nagyon örülök nektek! – mondta Berta kettőjüknek, majd Zsolt felé pillantott. – Vigyázz az én kicsi lányomra, és gyertek minél hamarabb látogatóba.

– Persze! Jövünk minden hétvégén.

Berta megölelte mindkettejüket.

– Engem se felejtsetek el! – emelte fel mutatóujját Zsanett.

– Ne beszélj butaságokat! Nem megyek messzire, csak a szomszéd városba.

Anna őt is megölelte, majd intettek, és elindultak a buszmegállóba.

A vasútállomásra kikísérte őket Letícia, aki egész úton fel volt dobva amiatt, hogy többé nem kell megosztania senkivel a szobát. Sajnos be kellett ismernie a rossz oldalát is a dolognak.

– Tök buli, hogy lett egy szobám, csak közben gáz is, hogy elmész, mert így minden rám marad: a kutyasétáltatás, a háztartás.

– Én sem nyaralni megyek – felelte Anna.

A piros vonat megérkezett, Anna pedig megpuszilta a húgát.

– Jó legyél, Leti!

Zsolt búcsúzásként megölelte, amit Letícia gyorsan ki is használt egy élcelődő megjegyzésre.

– Részvétem! Nem lesz könnyű együtt élni vele – súgta a fiú fülébe.

Zsolt felnevetett.

– Elég türelmes típus vagyok.

Anna játékosan rácsapott Zsolt hátára, amiért nem állt ki mellette. Leti mosolyogva figyelte őket, miközben hátrább lépett. Anna integetett, majd párjával felléptek a vonatra.

            Éva egy karkötővel ajándékozta meg Annát a születésnapja alkalmából. Vacsorát nem főzött nekik, mert tudta, hogy úgyis elmennek itthonról. Zsolt felszaladt a lépcsőn, és szobájába érve a szekrényéhez lépett. Anna is megérkezett, lepakolta a táskáit.

– Ahogy ígértem, vacsorázni viszlek. – Zsolt az ágyra dobott három inget és egy farmert.

– Hová viszel? – kérdezte Anna, miközben kiszedte ruháit a táskából.

– Legyen meglepetés!

– Mondd el, légy szíves!

– Nem! – nevetett Zsolt.

A fiú egy fekete ing mellett döntött. Olyan jól állt neki a fekete szín, hogy Anna alig tudta türtőztetni magát. Odament Zsolthoz, és testét a fiúéhoz préselte.

– Tudtad, hogy a fekete szín kiemeli a gyönyörű, kék szemedet? – kérdezte, és egyre közelebb, és közelebb hajolt Zsolthoz.

– Igen? Fogalmam sem volt – felelte Zsolt ártatlanul.

Anna magához húzta, és szenvedélyesen megcsókolta.

– Nem maradhatnánk inkább itthon? Van egy sokkal jobb ötletem, hogy mivel tölthetnénk az estét – vetette fel Anna.

– Nem lehet…

A lány megérezte, hogy a fiú izgalomba jön.

– Érzem, hogy a tested viszont mást szeretne… – próbálkozott.

Zsolt hátrább lépett a lánytól, hogy kitisztulhassanak a gondolatai.

– Ne csináld ezt, Anna… Ne most… Ígérem, bepótoljuk, de most… – Zsolt a karórájára pillantott. – Jesszus, mennünk kell! Lefoglaltam az asztalt.

Anna hangosan felsóhajtott.

Nem sikerült elcsábítanom. Sebaj, majd legközelebb.

Anna már a kapuban állt, amikor Zsolt visszaszaladt a kulcsáért. Éva gyorsan megállította.

– Ügyesen, fiam! Drukkolok neked!

– Köszönöm, anyu.

Zsolt megölelte édesanyját, majd kilépett otthonából. Ahogy csönd telepedett a házra, Évát baljós érzés kerítette hatalmába.

*

            Mindketten szerették az olasz ízeket, ezért a Bazsalikom vendéglőbe mentek vacsorázni, ami szép környezetben, esztétikus berendezésekkel várta vendégeit. Annának nagyon tetszett az étterem, ahogy belépett, otthonos hangulat kerítette hatalmába. A rönkökből épült falak melegséget árasztottak, csakúgy, mint az étterem közepén elhelyezkedő hatalmas, téglából kirakott kandalló. Bár tűz nem égett benne, a látványa is elég volt, hogy Anna szíve melegséggel teljen meg. A hatalmas, kazettás ablakok a hangulatvilágítás mellett látni engedték az éjszakai utca fényeit, de mégis elválasztották attól, meghitt zugot kínálva a szerelmes pároknak.

– Nagyon szép ez a vendéglő.

– Nekem is tetszik.

Zsolt kihúzta a tölgyfából faragott széket, hogy Anna leülhessen rá, és mosolyogva foglalt helyet vele szemben. Kezével gyengéden átfogta Anna finom ujjait a hófehér terítővel borított asztal fölött. Középen egy apró gyertya lángja romantikus hangulatot árasztott, aminek Anna kifejezetten örült. Zsolt féloldalasan mosolygott, közben belül rettenetesen izgult. Félt attól, hogy a leánykérést Anna már túl soknak fogja tartani, hiszen még csak most költöztek össze.

Leadták a pincérnek a rendeléseket, aki borral kínálta őket addig, amíg el nem készül a menü. Zsolt eközben nyugtalanul tekintgetett jobbra-balra, nem találta a helyét. Már abszolút nem tartotta jó ötletnek az egész eljegyzés dolgot. Úgy érezte, hülyét fog csinálni magából. Gyötrődéséből Anna zökkentette ki.

– Kimegyek a mosdóba, mindjárt jövök. – Felállt, és magára hagyta a fiút.

Zsolt tudta, hogy most jött el az ideje. Ha nem teszi meg, akkor csinál hülyét magából. Elővette a kis, fekete dobozkát, és Anna szalvétája mögé rejtette. Szíve most már a torkában dobogott olyan erővel, hogy azt már majdhogynem elviselhetetlennek érezte. Kezébe vette borospoharát, és megpróbálta leöblíteni az izgalmat. De amikor Anna visszaült az asztalhoz, szíve még jobban rázendített. Alig bírta rendesen lenyelni a bort. Anna észrevette Zsolt furcsa viselkedését.

– Mi a baj? Olyan idegesnek tűnsz.

– Se… Semmi, csak majdnem félrenyeltem a bort.

            Miután befejezték a vacsorát a lány a szalvétához nyúlt, hogy megtörölje a száját, és döbbenten vette észre a mögötte megbújó kis, fekete dobozkát. Kérdőn pillantott Zsoltra. A fiú nagy levegőt vett, majd megfogta a lány kezét.

– Nagyon szeretlek, Anna, és úgy gondolom, úgy érzem, nekünk nincs szükségünk több időre. Tudom, hogy te vagy az, akivel az életemet le akarom élni. Te vagy a világ legaranyosabb, legkedvesebb, legszeretőbb lánya… Nője, akit valaha ismertem. Leszel a feleségem?

Zsolt felemelte a dobozkát és kinyitotta. Anna tátott szájjal bámult a gyűrűre, majd Zsolt mélykék szemébe. Eszébe se jutott, hogy esetleg ilyet tervezne. Annyira boldog volt, hogy amikor sikerült feleszmélnie a sokkból, szája széles mosolyra húzódott, és természetesen igennel felelt. Zsolt felhúzta a gyűrűt Anna ujjára, ami tökéletesen illeszkedett rá. A fiú felállt az asztaltól, és megölelte a szerelmét.

– Istenem, Zsolt, én mindjárt sírva fakadok.

– Az nem lenne jó, mert szétkenődne a sminked, és akkor hogy fogsz kinézni nekem a Clubban?

– Milyen Clubban? Hova viszel még?

– Annak örömére, hogy a menyasszonyom lettél, elmegyünk táncolni. Jól érezzük magunkat ma este – mosolygott Zsolt.

Egy óra múlva már úton is voltak a Dokk Club felé. Zsolt taxit hívott, és ahogy beültek a hátsó ülésre, Anna egy szórólapot vett észre, amit valószínűleg ott felejtettek: Élj minden napot úgy, mintha az lenne az utolsó! – reklámozta a szalagcím. Anna félresöpörte a papírlapot, hogy Zsolthoz bújhasson.

            A Club elegánsan lila színben játszott, függönyei vörösen izzottak, a diszkó lámpa romantikus fényt sugárzott a helységben. A fal melletti asztaloknál vacsorázók ültek. Zsolt egy üres asztalhoz vezette a lányt, majd a pincértől pezsgőt rendeltek. Anna a gyűrűjét csodálta, amin Zsolt mosolygott.

– Gyönyörű vagy!

– Még sosem voltam ennyire boldog, mint amilyen most vagyok, Zsolt.

A pincér kitöltötte a pezsgőt, majd távozott. Anna folytatta:

– Bár sose lenne vége ennek az estének! – sóhajtotta.

– Majd én nem hagyom! – felelte csibészes mosoly kíséretében Zsolt.

Annának jól esett hallani ezt a teljesíthetetlen ígéretet. Hiszen ez csak akkor lenne lehetséges, ha Zsolt meg tudná állítani az időt. Bármit megtenne neki, csakhogy boldog legyen.

– Észrevettem, hogy te sosem hagyod, hogy boldogtalan legyek – jegyezte meg Anna.

– Nem is. Táncolunk? – Zsolt kezet nyújtott a lánynak.

Anna bólintott. Felálltak az asztaltól, Zsolt a táncparkettre vezette a lányt, majd testük tökéletes összhangban kezdett mozogni. Amikor a zene ritmusa lassúra váltott, Zsolt belesúgott a lány fülébe.

– A gyerekünknek milyen nevet szeretnél majd adni? – Anna felkacagott és megfordult tengelye körül, hogy megcsókolhassa élete szerelmét. Egymást követték a számok, de ők nem fáradtak el. Boldogok voltak, hogy minden elrendeződött, és együtt lehettek.

– Ha lány lesz… – súgta vissza neki Anna –, akkor Izabellára gondoltam. Ha pedig fiú, akkor Zsoltra, mint az apukája.

Zsolt megpörgette Annát, majd a karjaiba zárta.

*

            Levente jobbra, majd balra fordult az ágyában. Minden igyekezetével próbált elaludni, de képtelen volt rá. Amióta megtudta Évától, hogy Zsolt aznap este kéri meg Anna kezét, valahogy nem tudta kikapcsolni az agyát. Hát megtörténik, és Anna biztosan igent fog mondani. Bár soha nem volt az övé, mégis rettenetesen szenvedett, és fájt neki az, hogy az öccse megteheti ezt.

Hangosan felsóhajtott mikor a hátára fordult, majd felült ágyában, és az éjjeliszekrényen heverő mappáért nyúlt. Ha már képtelen az alvásra, megpróbálja gondolatait másfelé terelni, és erre a legjobb megoldás, ha megtekinti Zsolt új alkotásait. Kezébe vette a fekete mappát, majd feloltotta az olvasólámpát.

            Elsőnek egy 1960-as Cadillac eldorádó pontos mása nézett vissza rá, amin mosolyognia kellett. Zsolt imádta ezt az évjáratot, és a kedvence volt ez a típus. Már gyerekkorában is folyton azt hajtogatta, ha megnyeri a lottót egy napon, ilyen autót fog venni magának. Az volt a legviccesebb az egészben, hogy a mai napig egyetlen lottószelvényt sem vásárolt, pedig valóban vágyott egy ilyenre.

            Levi tovább lapozott és a lélegzete is elakadt, amikor a következő lapról Anna portréja mosolygott rá. A rajz annyira élethű volt, annyira tökéletes, hogy Levi ujjbegyével megérintette a lány arcát. Milyen szerelemmel tekint rá erről a lapról! Zsolt hibátlanul megrajzolta, egyetlen vonal sem tért el a valóságtól. Levi nem lapozott tovább, mert már nem érdekelte a többi rajz. Anna arcát nézegette, és közben a szíve szakadt meg, hogy ezekben a percekben Zsolttal ünnepel. Most újból azt érezte, hogy nincs értelme az életének. A lány mást szeret. Ő meg csak egy szerencsétlen szívbeteg, aki úgyis meg fog halni. Szeme könnybe lábadt, majd arcához emelte a rajzot, és megcsókolta.

– Anna… – zokogta.

Hirtelen egy szúró fájdalom hasított a mellkasába, a mappa az ágy mellé zuhant, a lapok pedig szanaszéjjel hullottak.

*

            Éva fel-alá járkált otthonában, mert aggodalma nem enyhült. Nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy hamarosan valami baj történik. Magához vette mobiltelefonját, és felhívta a kisebbik fiát.

– Mondd, anyu!

– Minden rendben van veletek?

– Igen, miért?

– Nem tudom… Valahogy rossz érzésem van. Vigyázzatok magatokra, rendben?

Zsolt elmosolyodott, majd gyengéden így szólt édesanyjához:

– Minden a legnagyobb rendben! Anna igent mondott nekem! Hamarosan hívok taxit, és hazamegyünk.

Éva felsóhajtott megkönnyebbülésében, de még egyszer utoljára megkérte fiát, hogy vigyázzon. Zsolt biztosította róla, hogy minden rendben lesz. Éva elköszönt a fiától, de az aggodalma nem enyhült. Mitől ilyen ideges?

            Zsolt a farmerzsebébe csúsztatta a telefonját, majd tekintetét az égre emelte. Hálát adott az égnek, hogy megismerhette Annát, és hogy a lány viszontszereti őt.

Fülig érő szájjal sietett vissza menyasszonyához, aki viszont aggodalmasan tekintett fel rá.

– Mi az? – kérdezte Zsolt, miközben elfoglalta helyét az asztalnál.

– Nem tudom. Olyan furcsa érzés tört rám. Nem tudom megmagyarázni. – Kezét mellkasára tette és így folytatta: – Itt érzem, hogy valami történt, de nem tudom, hogy mi.

Zsolt felhúzott szemöldökkel meredt barátnőjére, majd kezébe fogta Anna apró ujjait.

– Valami lehet a levegőben. Anyám is aggódik, azért hívott, hogy megkérdezze minden oké e.

– Érdekes…

Zsolt megemelte a pezsgős üveget és újra töltötte poharukat.

*

            Éva épp leült a nappaliban a kanapéra, amikor hirtelen megcsörrent a mobilja. A szám ismeretlen volt, ezért eleinte vonakodott felvenni, de aztán eszébe jutott, hogy lehet, a kórházból hívják. Levente orvosa a vonal másik végén szomorú sóhajjal közölte, hogy a fiúnak rosszabbodott az állapota. Megállt a szíve, újra kellett éleszteni, de ezúttal nem tért magához, kómába esett. Éva azt hitte, hogy ott rögtön elájul. Felkapta a kocsikulcsát, és indult is a kórházba. Útközben felhívta a férjét, aki a munkahelyét otthagyva rohant a fiához.

*

            Zsolt és Anna az utolsó korty pezsgőjüket fogyasztották el, amikor Éva neve ismét felvillant Zsolt mobiltelefonján. Anna elmosolyodott, Zsolt pedig a szemét forgatta, majd ismét kisietett a hangos zenétől dübörgő helyiségből.

– Zsolt, azonnal be kell jönnöd a kórházba!

– Mi történt? – kérdezte rémülten, miközben szeme előtt Levente arca jelent meg.

– Levit újra kellett éleszteni, és most kómában van. – Éva hangja remegett. – Kérlek, siessetek!

– Azonnal ott leszünk!

Zsolt kinyomta a mobilt, majd visszasietett Annához. A lány aggódva pillantott rá, amikor meglátta a rémületet Zsolt arcán.

– Mi történt? Tiszta sápadt vagy!

– A testvérem… Be kell mennünk a kórházba! – hadarta, majd Annát otthagyva a bárpulthoz rohant fizetni. Visszafele megragadta barátnője kezét, és a taxikhoz sietett.

            A króm fekete Mercedes mintha csak rájuk várt volna a Dokk Klub bejárata előtt. Meleg júniusi nap volt, és hiába ütött az idő éjfélt, szinte fullasztó volt a hőség. Zsolt kinyitotta a taxi hátsó ajtaját mennyasszonyának, majd megkerülte az autót és sietve beült mellé.

Az autó belseje egy szauna légkörére emlékeztetett, hiába voltak az elülső ablakok leengedve. Egy pillanatra Anna úgy érezte, nem kap levegőt, ezért kiszáll, de miután Zsolt beült mellé és átkarolta, a nyomasztó érzés azonnal tovaszállt.

– A Szent András Kórházhoz, legyen szíves! – hadarta Zsolt.

A taxis bólintott. Elfordította a slusszkulcsot, a motor pedig felpörgött.

– Kérem, siessen, mert vészhelyzet van!

A sofőr a visszapillantóból a lányra tekintett, mert azt hitte, terhes. Mivel látta, hogy semmi ilyesmiről nincsen szó, nem értette, mi lehet a probléma.

– Nem ígérhetem meg, hogy átlépjük a megengedett sebességet, de megteszek mindent, hogy hamar odaérjünk – felelte végül.

– Zsolt, próbálj egy picit megnyugodni! – kérlelte Anna.

– Újra kellett éleszteniük, mégis hogy tudnék megnyugodni?! – a fiú hangja remegett az aggodalomtól.

Anna szörnyülködve hallgatta végig. A szíve mélyén remélte, hogy a helyzet mégsem olyan súlyos. Szemét könny lepte el, mert ő is megijedt. Lehetséges, hogy itt a vég? Levente meg fog halni, és Zsoltnak egy nagyon nehéz és fájdalmas időszakkal kell majd szembenéznie.

Zsolt a térdére könyökölt, és tenyerébe temette az arcát.

– Megígértem neki, hogy rendbe fog jönni! – nyöszörögte, miközben a könnyeivel küszködött. Anna megpróbálta megnyugtatni, de hiába, mert Zsolt nem figyelt rá, mintha ott sem lett volna. A fiú dühösen rámeredt a sofőrre, majd rákiabált.

– Nem értette, mit mondtam az előbb? Taposson bele a gázba, a testvérem haldoklik!

Anna két keze közé fogta a fiú arcát, és maga felé fordította, hogy végre észrevegye őt.

– Zsolt, kérlek, szedd össze magad! Nézz rám! – parancsolta. Igyekezett a legszigorúbb hangot megütni, de már az övé is remegett. – Bármi történjék, én mindig melletted leszek! Rám számíthatsz!

A fiú arcán végigfolytak a könnyek, amiket Anna megpróbált letörölni, sikertelenül, mivel Zsolt válaszként megcsókolta őt. A sofőr a visszapillantó tükörből megbűvölve figyelte őket, és annyira megigézte a látvány, hogy nem vette észre, ahogy átgurult a piros lámpán.

Zsolt még mindig Annát csókolta, amikor arcát beborította a közeledő reflektor vakító fénye. Hangos dudaszó hasította ketté a csöndet, melyre Anna sikoltva összerándult. Zsolt szorosan a karjába zárta a lány testét, hogy a sajátjával védhesse meg. 

Egy terepjáró a taxi oldalának csapódott és az ütközést követően Zsolt nekivágódott az összezúzott ajtónak. Feje olyan erővel ütődött az ablaknak, hogy az szilánkokra robbant. Anna ernyedt teste is arra csúszott amerre Zsolté, de a fiúé megvédte a végzetes ütéstől. Üvegszilánkok záporoztak az autóba, és az úttestre.

A Mercedes taxi megpördült tengelye körül és kisodródott az út szélére, füstgomolyokat hagyva maga után.

***

Kedves olvasóim!

Először is szeretném megköszönni, hogy végig olvastátok a Szív-hangok 13 fejezetét! Természetesen a történetnek nem itt van vége. Vannak további fejezetek, de sajnos nem publikálhatom, mivel megjelent a Publio Kiadónál. (Ami persze nem sajnos, tök szuper dolog) :) 

Láttam, hogy sokan lájkoltátok a facebookos oldalát, ezért is ezer köszönet, nagyon jó érzéssel tölt el. ♥

Viszont, hoztam nektek részletet a 14. Fejezetből. :) 

Íme: 

"A hatalmas csattanásra az arra járó fiatalok felfigyeltek, és rögtön hívták a mentőt. Egyikük odasietett a taxihoz, hátha tud rajtuk segíteni. A környéken lévő lakásokban páran villanyt gyújtottak, és kinéztek az ablakból. A terepjáró, amely belerohant a taxiba, most az oldalára borulva feküdt az úton, belsejéből jajgatás, sírás szűrődött ki. Egy fiú a taxihoz érve a mobiltelefonjával bevilágított a kitört ablakon. A fény két egymáson fekvő testet világított meg.

– Hahó, maguknál vannak? Életben vannak? – próbálkozott, de se hang, se mozgás nem jelezte az ellenkezőjét.

A szemtanú ezért az arcukhoz emelte a fényt, és rémülten tudatosultak benne a látottak. Egy fiatal fiú feküdt a taxiban, félig nyitott szemekkel, fejéből csorgott a vér teljesen eláztatva a haját, és csíkokban folyt le mozdulatlan, sápadt arcán. Halottnak látszott. A fiú testén egy lány feküdt, arca sértetlen volt, szeme csukva, mintha csak aludna. A szemtanú elfordult a taxitól, majd visszaszaladt a társaihoz.

– Na, mit láttál? – kérdezte barátja.

– Ezek… Kétlem, hogy túlélték – felelte a fejét rázva.

Nem telt bele öt perc, és a rendőrség hangos szirénázással érkezett a helyszínre. A mentősök vijjogása is felharsant a távolból, egy időben értek a helyszínre a tűzoltókkal. Az egész kereszteződést lezárták. Két mentős a taxihoz futott, és bevilágított az ablakon. Az egyik mentős ellenőrizte az életjeleket, majd hangosan felkiáltott:

– Élnek! Hozzák a szerszámokat, ki kell szedni őket!"

Ha szeretnétek befejezni a Szív-hangokat, bátran keressetek meg facebookon. 

Megoldjuk valahogy. ;) Vagy a kiadó oldalán (Itt megtalálod a könyvet) mindössze ötszáz forintért már e-könyvként a mobilodon "lapozhatod". 

(vagy a kezedben tarthatod nyomtatott könyvként.)

Zsolt és Anna súlyos autóbalesetet szenvedtek. 

Vajon túlélik? 

Leventének sikerül donorhoz jutnia, mielőtt végleg feladná a harcot a szíve?

Olvasod a Szív-hangok első részét? 

Tetszik? 

Gyere, lájkold a hivatalos facebook oldalát és kövesd! 

Szív-hangok hivatalos facebook oldala