4. Fejezet Randevúk

"Van, hogy a vonzalom megelőzi a szerelmet.

 Van, hogy megtörténnek dolgok mielőtt kimondhatnánk azt: Szeretlek!"

Victoria Green

Anna pontosan hatra ért a parkba, de Zsolt már ott várta. Pont az óráját figyelte, mikor megpillantotta a lányt.

Annát elfogta a félelem. Talán rosszul emlékeztem, és nem is hatra kellett volna jönnöm, hanem ötre? Ha ez így van, akkor már egy órája vár rám. Lőttek a randinak…

A fiú elmosolyodott.

– Szia! Ugye nem vártál rám sokat? – kérdezte a száját húzva Anna, közben folyamatosan fohászkodott magában, hogy a válasz nem legyen.

– Úgy körülbelül öt percet. Szeretek kicsivel előbb jönni, így biztosan nem kések el.

– Uh, már azt hittem, én emlékeztem rosszul, és te már egy órája vársz rám.

– Nem, dehogy. – Zsolt előrelendítette a jobb kezét, és átnyújtott a lánynak egy szál rózsát.

– Tessék, ez a tiéd. Virágot a szép virágszálnak!

– Ó, köszönöm szépen. Ez gyönyörű!

A fiú csendben fürkészte a lányt, majd megköszörülte a torkát, és így szólt

– Remélem, nem vacsoráztál még.

– Nem – vágta rá rögtön Anna.

– Hallottam egy jó helyről, bár még nem jártam ott.

Lassan megindultak a vendéglő felé.

– Az igazság az, hogy nem nagyon ismerem ezt a várost.

Anna meglepetten nézett a fiúra.

– A fővárosban lakom. Három napja vagyok itt az egyik haveromnál. Holnapután utazom vissza.

– Ó. – Anna szíve nehéz lett a gondolatra, hogy talán mégsem működne ez a kapcsolat.

Egyáltalán érdemes belevágnom? – kérdezte önmagától. – Egy földrajzilag nem megfelelő fiú, aki amúgy kedves, melegszívű és jóképű… Hát persze, hogy érdemes!

– Hahó! Föld hívja Annát! – mondta szórakozottan Zsolt.

– Jaj, bocs. Csak elgondolkodtam.

– Vettem észre. Szabad tudnom, hogy min?

– Nem fontos.

Elhagyták a parkot, és a belváros felé indultak.

Anna lelkesen vezette Zsoltot a Királyok városában, egyenese Kati néni szobrához Az egykori fehérvári piac jellegzetes alakjához, egy idős asszonyhoz, aki egy kiskocsit tolt maga előtt. A szobor egyetlen része, Kati néni orra aranylott, mintha csak azt tartanák tisztán. Zsolt elnevette magát.

– Miért fénylik így az orra?

Anna felkacagott majd két ujjával összecsípte a szobor orrát.

– Az a hiedelem járja, ha megfogod Kati néni nóziját, szerencséd lesz.

Zsolt is követte Anna mozdulatát, és ő is megérintette az aranyló szobrot.

Lassan tovább indultak, és mikor Zsolt hátra pillantott, látta, hogy más járókelők is megérintik a szobrot.

Ódon hangulat vette őket körbe, ahogy a macskaköves utcákon vezetett tovább az útjuk. Andalogva sétáltak a térre, melynek közepén az Országalma vörös márvány szobra állt.

– Ez a városháztér közepe, és ez az Országalma – mutatta Zsoltnak, aki mosolyogva lépett a szoborhoz.

A kőoroszlánok által tartott szobron az alábbi felirat díszelgett: "Libertates civitatis albensis a S. rege Stephano concessæ".

– Mit jelent? – érdeklődött Zsolt miután körbe sétálva kissé akadozva, de felolvasta a szöveget.

– Fogalmam sincs. De, ha nagyon érdekel, megnézem majd neked a neten.

Zsolt intett egyet, hogy annyira nem fontos, majd Annához lépett és megfogta a kezét. Az Országalmával szemben egy étterem állt.

– Jaj, de éhes vagyok, érzed, hogy korog a gyomrom? – húzta a hasához Anna kezét.

Anna gyöngyözve felkacagott – Kint szeretnél enni, vagy bent? – biccentett fejével az étterem felé.

Anna szeme megakadt a cserepes tujákkal körbezárt teraszon

– Csakis kint! – felelte gondolkodás nélkül.

Zsolt megfogta a kezét, és felsegítette a rozsdabarna teraszra. Válaszként Anna gyomrában újra életre keltek a pillangók. Zsolt udvariasan kihúzta neki a széket, hogy leülhessen.

– Köszönöm.

Böngészni kezdték az asztalra készített étlapot.

A pincér várt egy-két percet, majd megjelent mellettük.

– Jó napot! Mit hozhatok?

Anna magának rántott húst kért sült krumplival és egy ásványvizet. Zsolt ugyanezt, annyi változtatással, hogy víz helyett üdítőt rendelt. Evés közben sokat beszélgettek és nevettek. Desszertnek Anna aranygaluskát, a fiú pedig vaníliás süteményt kért.

– Imádom! – vallotta be Anna, amikor beleszúrta a villáját a süteménybe.

– Én is ezt – mosolygott Zsolt.

Anna ránézett a fiúra, és elnevette magát.

– Mi az? – kérdezte kíváncsian Zsolt.

A lány a fiú orrára mutatott.

– Krémes az orrod!

– Jaj! – Zsolt felkapta a szalvétát, és letörölte a krémet. – De kínos!

A lány ekkor már csak mosolygott.

– Kérdezhetek valamit? – Zsolt halvány féloldalas mosolyt villantott, szeme pajkosan csillogott.

– Persze.

– Miért csókoltál meg?

Annát villámcsapásként érte a kérdés. Hirtelen nem tudta mit mondhatna, így megszólalni sem tudott. Zavarában lesütötte szemét és hűségesen meredt a félig elfogyasztott aranygaluskájára. Kereste a megfelelő választ erre, de nem találta. Nem akarta megbántani a fiút. Ha elmondja az igazat, hogy csak fogadásból, lehet, hogy megsértődik és otthagyja. De hazugsággal sem akarta kezdeni az ismeretségüket, így végül úgy döntött az igazat mondja.

– Fogadtunk a barátnőmmel.

– Erre tippeltem… Kár, hogy nem az én két szép szememért.

– Gyönyörű szemed van – bukott ki a vallomás Annából, amit rögtön meg is bánt. A fiú olyan tekintettel nézte őt, amitől Anna bőrén az összes szőrszál égnek állt. Zsolt kék szeme csak úgy szikrázott az éjszakai lámpafényben. El akarta terelni a figyelmet a meggondolatlanul elszólt vallomásáról, így gyorsan kérdést szegezett a fiúnak.

– Miről nem mondanál le semmi esetre sem az életedben?

–  A vaníliáról. Az a mindenem!

– Akkor már értem miért ezt kérted.

– Ha a vanília, mint édesség megszűnne, az én életemnek se lenne tovább értelme.

Anna csilingelően felnevetett.

– Ne nevess ilyen édesen, mert esküszöm, újra megcsókollak!

Anna ivott egy korty vizet, majd mutatóujját fenyegetően feltartotta.

– Csak semmi pattogás, kék szemű!

– Sajnálom, csak ez az igazság.

Anna elbűvölve figyelte Zsoltot.

            Vacsora után sétálni mentek. Meséltek egymásnak a gyerekkorukról, kellemetlen élményeikről és magukról. A macskakövezett utakon sétálgatva bársonyos szél simogatta arcukat. Anna nagyon jól érezte magát a fiú társaságában. Bízott benne, hogy fordítva is így van. Bár semmi jelét nem látta annak, hogy esetleg a fiú unná magát.

– Van egy húgom, őt Letíciának hívják, de mindenki csak Letinek szólítja. Helyes lány, csak mi nem jövünk ki túl jól egymással.

– Ahogy általában a testvérek. Nekem bátyám van, de sajnos lehetőségem sincs rosszban lenni vele, mert nagyon beteg.

– Ó, sajnálom. Megkérdezhetem, mi a baja?

– A szíve gyenge, pedig csak huszonkét éves. Donorra vár.

A lány együttérzően nézett a fiúra, majd kis mérlegelés után úgy döntött megfogja a kezét. Zsolt lepillantott összekulcsolt kezükre, majd meleg mosolyt küldött Annának.

– Már lassan fél éve vár, de tudom, hogy hamarosan megkapja. Hagyjuk is ezt a témát, inkább vidámabb dolgokról beszélgessünk.

Anna nem szólt, csak bólintott. A fiú szája csibészes mosolyra húzódott.

– Beszéljünk inkább arról, hogy mikor találkozunk ismét. Mert nagyon jól éreztem magam veled, Anna. Szeretnék többször, és még annál is többször találkozni veled.

– Nincs semmi dolgom – felelte boldogan a lány.

– Remek! Akkor esetleg holnap, ugyanitt, ugyanekkor? – kérdezte Zsolt a parkra mutatva, mivel már ott jártak.

– Itt leszek.

– Szuper!

Zsolt hazakísérte a lányt, majd a lépcsőház ajtajánál megálltak.

– Megérkeztünk – szólt halkan a lány. – Köszönöm, hogy elkísértél.

– Szívesen tettem. Mégse hagyhatom, hogy ilyen gyönyörűség egyedül sétáljon haza, egy ilyen késői órán.

Anna ismét elpirult. Tudta, hogy őrültség, de vágyott a fiú csókjára. Olyan jól érezte magát, hogy el se tudta képzelni, hogy ez a nap anélkül érjen véget. Tekintetét többször szegezte a fiú tökéletesen ívelt ajkára, hogy ezzel is jelezze, mit szeretne, hogy mire vár. Zsolt közelebb lépett hozzá, majd hüvelykujjával gyengéden megcirógatta Anna kipirult, puha arcát, és mintha olvasott volna a lány gondolataiban.

– Majd holnap.

– Holnap… – Ismételte a fiú szavait.

            Másnap séta helyett, a mozit választották. Közös megegyezéssel egy romantikus filmet néztek meg, ami egy gazdag lány és egy szegény fiú tiltott kapcsolatáról szólt. Miközben a filmvásznon a szereplők a boldogságukért küzdöttek, Zsolt Annára pillantott, és halkan megjegyezte

– A filmet elnézve, azt hiszem, mi szerencsésnek mondhatjuk magunkat.

Anna a fejét a fiú vállára fektette, és egy pillanatra megérezte Zsolt édeskés illatát. Mintha fahéj, és vanília egyvelege áradna ruhájából.

A film végén a szerelmeseknek nem sikerült megküzdeniük a rosszakarójukkal, a fiúnak meg kellett mentenie a lány életét, amibe ő viszont belehalt.

A moziból kisétálva, Anna zsebkendővel törölgette könnyes szemét, Zsolt pedig nevetve széttárta karját.

– Ennek a filmnek semmi értelme.

– De igen. Megmentette a lány életét – szipogta Anna.

– Szerintem annak több értelme lett volna, ha veled töltöm ezt a két órát, nem pedig mások szerelmi életét bámulom.

– Te is akartad a mozit, nem csak én – nevetett Anna.

– Tudom. De most helyrehozom a hibámat. – Zsolt a tarkóját vakargatva gondolkozott, vajon merre vihetné Annát ebben a számára kevésbé ismert városban, amikor a lány szeme hirtelen felcsillant és megragadta Zsolt kezét.

– Gyere. Mutatok neked egy csendes helyet.

Elsétáltak a város aprócska patakjához, a Gajához, mely felett egy vasúti híd haladt át. Felsétáltak rá, és megálltak a patak közepénél. Anna háttal nekidőlt a korlátnak, és a fiúra mosolygott, aki vele szemben állt meg. Zsolt mindkét karját a korlátnak támasztotta, ezzel a lányt keretbe zárva.

– Ide szoktam mindig járni, ha egyedül szeretnék lenni. Itt csönd van, magam lehetek.

– Gyönyörű hely. Van nálad térkép?

– Tessék? Miért? – Anna elképzelni sem tudta, miért lenne szüksége a fiúnak most térképre.

Zsolt féloldalas mosolyra húzta ajkát, majd így szólt

– Mert elvesztem a szemedben!

Anna a szemét forgatta, de közben kuncogott is. Zsolt váratlanul a karjába zárta, és ajkát a lányéra tapasztotta. Annát felkészületlenül érte a csók, és erről eszébe jutott a fogadás, mikor ő tette ezt a fiúval. Mintha most visszadobták volna neki a labdát. Ettől függetlenül, úgy érezte teste a levegőben lebeg, és semmi sem létezik körülöttük, csak ők, és a csókjuk, ami tele volt vággyal és szenvedéllyel. A fiú beletúrt a lány hajába, Anna meg átkarolta a nyakát. Boldog volt, hogy újra megcsókolhatta Zsoltot. Olyasmit érzett a fiú iránt, amit már nagyon régen nem érzett senki iránt. Talán szerelem? De túl korai lett volna ilyesmit kijelenteni, hiszen jóformán nem is ismerte. Miután szétvált az ajkuk, nem engedték el egymást.

– Nagyon tetszel, Anna! Megkedveltelek – vallotta be Zsolt.

– Nekem sem vagy közömbös – pirult bele Anna.

– Hol voltál eddig? – kérdezte mosolyogva a fiú.

– Fehérváron.

– Ez csak költői kérdés volt – nevetett Zsolt.

*

            A nap lassan, de észrevehetően aranysárgára váltott, és közelített a horizont felé. Zsolt a lemenő napot figyelte, arcát aranysárgára festette a lenyugvó nap. Anna felpillantott rá, a fiú pedig homlokon csókolta.

– Már megy le a nap – állapította meg szomorúan, mikor a lány mögé pillantott.

– Nem szeretnék még elköszönni tőled! – szólt Anna.

Zsolt arca komorrá vált, láthatóan erősen töprengett azon, hogy ez ügyben mit lehet tenni. Végül felcsillant a szeme, és így szólt.

– Mi lenne, ha feljönnél hozzám? Most jutott eszembe, hogy a barátom ma egész nap nincs otthon.

– Miért, mit csinál?

– Szórakozni ment. Nála a kikapcsolódás alkoholról és fülsiketítő zenéről szól, meg persze a táncról.

Anna elmosolyodott.

– Te miért nem tartasz vele?

– Mert inkább veled töltöm a délutánt. – A fiú olyan pillantással nézett Annára, hogy a lánynak az egész teste beleremegett.

Iszonyatosan vonzónak találta őt. Ha szívére hallgatna, most rögtön felszaladna vele egy szobába, de tudta, hogy ez nem lenne jó ötlet. A második randin vannak túl. Nem kellene így elsietni a dolgot. Az esze ezt diktálta: maradjon nyugton, ha a fiú őszinte hozzá, úgy is keresni fogja még. A szíve viszont már röpítené őt az áradattal, átadná magát a vonzalomnak, a vágynak, a testiségnek. Vajon Zsolt is így vágyik rá, mint ő? Anna felnevetett ostoba kérdésétől. A fiú mosolygott, Anna kacagásától. Hajtincsét oldalra fésülte ujjaival, majd közelebb hajolt a lányhoz.

– Mi az? Min kuncogsz ilyen édesen?

– Jaj, ha te azt tudnád…

– Van egy tippem – és megint azt a bizsergetést kiváltó nézést lövellte felé. A fiú nem volt buta. Értette Anna néma testüzenetét.

– Jól van, elmegyek hozzád. – Adta meg magát a lány. Túl erős a vonzalom.

            A lány átfogta a fiú derekát, és lassan elindultak vissza a városba. Mire elérték a panelépületet, ahol Zsolt ideiglenesen lakott, az ég már besötétedett. Anna írt édesanyjának egy SMS-t, hogy ne aggódjon, még ma haza fog menni, de valószínűleg csak késő este.

A lakás kicsi volt és barátságos, de rendetlen, amit Zsolt Ádám számlájára írt. A lakás mindössze egy szobából, egy konyhából és fürdőszobából állt. Anna kissé feszült lett. Egész testében reszketett, és nem tudta eldönteni, hogy azért, mert izgatott, amiért kettesben van vele, vagy azért, mert szíve mélyén fél tőle egy picit. Érdekes dolgok ezek. A Gaja pataknál abszolút nem félt tőle, de most, hogy egy üres lakásban vannak, halvány félelem kezdett el pislákolni szívében.

Hány napja is ismeri? Kettő? És itt van nála, egyes-egyedül. Lehet, hogy egy pszichopata a barátja…

Hogy csillapítsa a félelmét, kérdésekkel kezdte bombázni őt.

– Mit tanulsz?

– Szellőző- és klímaberendezés-szerelőnek. Te?

– Érettségizni fogok. A szüleid mit dolgoznak? Budapest melyik részén laksz?

Zsolt közelebb lépett Annához, amitől a lánynak majd kiugrott a szíve a helyéről.

– Miért teszel fel nekem ennyi kérdést?

Úristen, azok a kék szemek… – Szíve a torkába ugrott és ott dobogott egyre gyorsabban.

– Mert rájöttem, hogy nem is ismerlek igazán. Ugye nem vagy pszichopata?

A fiú szája szélesre húzódott, szemében gyermeteg csillogás látszódott, majd egy mozdulattal odakapott a lány oldalához, és elkezdte csiklandozni. Anna nem készült fel a támadásra. Próbálta menteni magát, de annyira nevetett, hogy nem tudott koncentrálni.

– Ne… Fejezd be… Nem kapok már levegőt – nyögte ki nevetés közben.

Zsolt nagyon élvezte a helyzetet, tetszett neki a lány nevetése. Miután látta, hogy tényleg elfáradt, abbahagyta.

– Mondták már, hogy édesen tudsz nevetni?

Anna válasz helyett inkább Zsolt oldalához kapott, hogy megcsiklandozza, de Zsolt gyorsan felpattant az ágyról, így semmi esélye sem volt, hogy megérintse.

– Nana! Inkább hozok neked valamit inni! – felelte a fiú, majd kisietett a szobából. – Teát kérsz vagy limonádét? – kiáltotta a konyhából.

– Limonádét.

            Anna lassan megnyugodott. Mire a fiú visszajött, már nem akart csiklandozósdit játszani. Ahhoz fáradtnak érezte magát. Zsolt átnyújtotta neki a poharat, majd leült mellé az ágyra. Anna két kortyot ivott belőle, és letette az éjjeliszekrényre.

Zsolt csendben fürkészte a lányt, ajka féloldalasan mosolygott. Anna is így tett, nézte őt, és közben az arcát vizslatta. Végigvitte pillantását a fiú oldalasan fésült dús haján, sötét szemöldökén, tengerkék szemén, és észrevett egy apróságot, amit rettenetesen szexinek tartott. A folytonos féloldalas mosolyától, apró ránc rajzolódott ki ajkának bal sarkában, fordított c alakban. Egy pillanatra apró késztetést érzett, hogy megcsókolja azt a ráncot, de végül csak nyelt egy nagyot.

– Mit is mondtál, hány éves vagy? – törte meg Zsolt, az egyre vibrálóbb csendet közöttük.

– Még nem mondtam – vigyorgott Anna – Tizenkilenc. Te?

– Húsz… Akkor hogy lehet, hogy még csak most fogsz érettségizni? – Zsolt érdeklődve fordult Annához, akit lenyűgözött a fiú figyelmessége.

– Ez egy hosszú történet. Két évig jártam kereskedelmire, amit aztán félbehagytam, és átmentem három éves érettségire. Rájöttem, hogy semmi keresnivalóm a kereskedelemben. Abszolút nem kötött le.

– Akkor miért választottad?

– Igazából, muszájból. Érettségi után, majd leteszek egy OKJ-s szakmát. Azt még nem döntöttem el, hogy mit.

– Értem – Zsolt közelebb csúszott a lányhoz, és mélyen a szemébe nézett.

– Mit csináljunk? – kérdezte érdeklődve a lány.

– Na, látod, ez jó kérdés! Azt gondolod rólam, hogy egy pszichopata vagyok. Ízlik a limonádé?

– Persze… Miért, tettél bele valamit? – kérdezte Anna kidülledt szemekkel.

Zsolt elnevette magát. Anna is elmosolyodott, majd kiitta a teljes tartalmát.

Most már elég legyen, Anna! Fejezd be! A srác nem gyilkos. Ha az lenne, már rég nem élnél.

– Kérdezted, hogy mit csináljunk… Szerintem ezt… – Zsolt magához húzta a lányt, és megcsókolta. Kezével gyengéden simogatni kezdte a nyakát, majd a vállát. Az ágy szélén ülve Zsolt lassan hanyatt fektette a lányt és ajkával a nyakát cirógatta. Kezét végigsiklatta a lány testén, és érezte, ahogy a lány teste beleremeg a vágyba. Anna repesett a boldogságtól és az izgalomtól. Hát megtörténik, és a fiú is kívánja őt. Teljesen átadta magát az érzések tengerének, ami elsodorta pillanatok alatt. A fiú csókolta, simogatta testét, de nem kezdte el vetkőztetni őt. Miért nem halad tovább? Anna nem tudhatta, hogy a fiú csak szeretni akarta, kényeztetni, de nem elsietni a dolgokat.

Anna kinyitotta szemét, és kezével elkezdte kigombolni a fiú ingét. Zsolt abbahagyta a kényeztetést, és a lányra pillantott.

– Mit csinálsz? – kérdezte döbbenten.

– Nem tudom te hogy vagy vele, de én többre vágyom. – Anna abbahagyta a gombok kinyitását, és félve nézett a fiúra. Lehet, hogy rosszul értelmezte, és Zsolt nem is vágyik rá?

– Én csak… Nem akartam semmit se elsietni… de cefetül kívánlak! – Zsolt vallomásától Anna szája a füléig húzódott, a fiú pedig maga bújt ki ingéből. Újra szájon csókolta Annát, majd kibújtatta ruhájából. Szenvedélyük végül betöltötte az egész szobát, és testük eggyé vált.

*

– Olyan jó veled! – súgta a fiú, miközben Anna haját simogatta.

– Bár megállíthatnánk az időt! – elmélkedett a lány.

– Tudod… Ha a szüleid nem találkoztak volna, akkor én most nem lennék ennyire boldog!

A lány mobilja hangosan megcsörrent, amitől mindketten összerezzentek. Anna kimászott az ágyból, és felszedve a farmerját a földről, kiemelte a zsebéből a hangosan rikácsoló telefont.

– Anyám az! Mit mondjak neki?

Még mielőtt Zsolt választ adhatott volna, Anna benyomta a gombot, és füléhez emelte a készüléket.

– Szia, anya! Tudom, hogy késő van, de megírtam SMS-ben… Micsoda? Éjfél van? Máris indulok haza… Nem-nem, egy barátnőmnél vagyok, de indulok is haza!

Anna kinyomta a mobilt, majd belebújt a nadrágjába. Zsolt is kiszállt az ágyból, és felöltözött.

– Nagyon mérges az anyukád? – kérdezte.

– Nem. Inkább csak aggódott.

Anna pillanatok alatt magára kapta ruháit, és elindult a bejárati ajtó felé. Zsolt is magára vette a ruháit, és Anna után sietett.

– Várj meg! Nem engedem, hogy egyedül menj haza! Elkísérlek!

– Köszönöm, de nem félek egyedül!

– Azt el is hiszem! Képes voltál egy pszichopata lakására is feljönni.

Anna játékosan rácsapott Zsolt vállára, majd elindult lefele a lépcsőn.

– Miért nem hívsz liftet?

– Nincs most arra időm. Szerencse, hogy gyalog fél óra alatt otthon vagyok.

Székesfehérvár utcái csöndesek és üresek voltak. Anna és Zsolt kézen fogva siettek Szárazrétre, ahol Anna lakott.

– Mikor látlak újra? – kérdezte bizonytalanul a lány, mivel mindketten tudták, hogy Zsolt aznap utazik vissza Budapestre.

– Attól, hogy te székesfehérvári vagy, én meg budapesti, nincs minden veszve. Fontos vagy nekem, Anna. Amikor hazaértem, ígérem, felhívlak, hogy mikor tudnánk találkozni ismét. Rendben?

Anna megrémült.

És ha nem fog felhívni? Ha csak arra kellettem neki? Hiszen nagyon úgy fest…. A fenének erőltettem az egészet…

– Anna, mi a baj? Olyan sápadt lettél!

– Semmi. Tényleg fel fogsz hívni? – kérdezte bizonytalanul.

Zsolt azonnal kapcsolt. Gyorsan két keze közé fogta Anna arcát, és a szemébe nézett.

– Adtam rá okot, hogy kételkedj? Soha nem tenném meg veled ezt! Esküszöm, hogy fel foglak hívni! Bízz bennem!

Anna kicsit megkönnyebbült, és elmosolyodott.

– Rendben. Ne haragudj, hogy bizalmatlan voltam, csak tudod sok csalódás ért.

– Én soha nem foglak elhagyni! Ha már az agyadra mentem, akkor sem!

Anna elnevette magát. Zsolt megcsókolta, majd szorosan megölelte. A fiú egészen a ház bejáratáig kísérte, ahol forró csókkal köszönt el tőle. Anna megsajnálta, amiért most egyedül sétálhat vissza.

– Holnap hívlak! – ígérte Zsolt.

– Az már ma lesz – nevetett Anna.